2010-10-05 11:27:05
Fővárosi közlekedési információk, BKV járatok, tömegközlekedési hírek, 4-es metró építkezéssel kapcsolatos adatok.
Az M3-as autópálya fővárosi szakaszán a Rákospalotai körvasútsori felüljárón mától lezárják a külső sávot mindkét irányban karbantartási munkák miatt (felújítják a dilatációs szerkezetet).
A Belvárosban a KÁROLY körúton, az Andrássy út felé vezető oldalon tart az átépítés a Dohány utcától az Erzsébet térig. A másik útpályán haladhat forgalom irányonként 2 sávban (Nem lehet balra kanyarodni az Erzsébet tér, illetve a Bárczy István utca felé.) Az Astoriánál felmart, egyenetlen az útburkolat.
A FŐVÁM téren bejezték a parképítést, visszaállították az eredeti forgalmi rendet, mely szerint a MOLNÁR utca a Havas utcától a tér felé egyirányú, és a Molnár utcából mindkét irányba ? a Belgrád rakpart, illetve a Veres Pálné utca felé is ? ki lehet kanyarodni.
A Ferihegyi repülőtérre VEZETŐ úton a Kőbánya-Kispesti metróvégállomás átépítése miatt sávelhúzásra és sebességkorlátozásra kell számítani egy hosszabb szakaszon mindkét irányban.
A NAGYKŐRÖSI úton az Eke utca közelében mától kiszélesítik az útpályát ezért időszakos korlátozások lesznek (áruházi kihajtót építenek).
Soroksáron az ÓCSAI útról a benzinkúthoz lehajtó ág útpályáját kiszélesítik - az M0-s autóút közelében -, ezért útszűkület lassítja a haladást.
Angyalföldön a BABÉR utcában a Váci út közelében egy sávon, váltakozva haladhat a forgalom, mert javítják a gázvezetéket.
Ha az időjárás engedi, útjavítók dolgoznak napközben Kőbányán a GERGELY utcában és a KERESZTÚRI úton, valamint a BÖKÉNYFÖLDI úton (éjszaka a III., BÉCSI úton és az ORSZÁG úton, valamint a IX. kerületben az ÜLLŐI úton). Munkagépek szűkíthetik le az útpályát.
A 25-ös és a 225-ös autóbusz útvonalán üzembe helyezték az új megállóhelyet, RÁKOS- patak, az M3-as bevezető szakaszán a Rákos-pataknál (a Mexikói út felé).
A Szent István körúti vízvezeték-építés miatt délelőtt 10 órától a 91-es, 109-es, 191-es, 206-os, 291-es, 906-os, 923-as, 931-es Jászai Mari téri megállóját (Buda felé) hátrébb, a Ditrói Mór utcai kereszteződése elé helyezik.
BKV
- Új autóbuszjárat közlekedik Rákoskerten 197-es jelzéssel munkanapokon körforgalombana vasútállomástól indulva a személyvonatokhoz hangolt menetrend szerint.
- A HEGYALJA úton a Mészáros utcánál lévő buszmegállót ( 8-as, 112-es, 239-es és 908 éjszakai) a BAH csomópont irányában ideiglenesen előrébb helyezték át (Kb. 50 méterrel) mert javítják az útburkolatot.
- Kőbánya-Kispest végállomás átépítési munkálatai miatt az érintett autóbuszok megállóit áthelyezték.
- Új buszmegállót létesítettek a XVIII. kerületben a Nemes utcában TÖLGY utca elnevezéssel, ahol megállnak a 166, 166A, 182, 282E, 950, 950A autóbuszok.
- A 98-as, a 146-os, a 146A és a 198-as autóbuszok Városközpont elnevezésű megállóját illetve a 146-os, 146A buszok végállomási leszállóhelyét járdaburkolat átépítése miatt ideiglenesen megszüntették. A 146-os, 146A buszok leszállóhelyét ideiglenesen a 46-os autóbuszok Pesti úton lévő végállomására helyezték át.
- A 91, 191, 291, 906, 931 autóbuszok Pest felé a síneken haladnak, mivel a Margit híd budai hídfőjében lezárták a le és felhajtót, és a Tölgyfa utcától a híd felé vezető útpályát, így felszállni a villamosmegállóban lehet. A 109, 206, 923 autóbuszok az Üstökös utca - Germanus Gyula park felől hajtanak fel a hídra.
- A 23-as, 54-es és 55-ös autóbuszok mindkét irányban megállnak a 979-es autóbuszok Millenniumi Kulturális Központ nevű megállójában.
A 4-es metró építéséhez kapcsolódó korlátozások
- BAROSS téri metróállomás
A BAROSS tér pályaudvar előtti szakaszán csak a BKV járművei és a taxik hajthatnak át. A THÖKÖLY úton a Dózsa György úttól befelé csak a BKV-buszok haladhatnak tovább. A Rákóczi út felől a Thököly utat a Kerepesi út - Ifjúság útja - Stefánia út útvonalon lehet elérni A 7-es buszcsalád kifelé a pályaudvar főhomlokzata előtt áll meg.
- RÁKÓCZI téri metróállomás
A RÁKÓCZI téren vásárcsarnok előtti útszakaszt nem használhatják az autósok. A VÁSÁR utca folytatását egyirányúsították a József körút felé.
- KÁLVIN téri metróállomás
A KÁLVIN tér Üllői út és a Ráday utca közötti szakasza még építési terület és a térnél a RÁDAY utcát zárva is tartják. A 15-ös, 115-ös busz a Ráday utca helyett az Üllői úton tesz kerülőt.
- FŐVÁM téri metróállomás
A FŐVÁM tér Duna felőli oldalát a Budapesti Corvinus Egyetem főbejáratánál zárva tartják és a téren a park még építési terület. A tér Belgrád rakpart és Váci utca közötti szakaszát lezárták a park átépítése miatt. A MOLNÁR utcát a Fővám térnél lezárták, így a Havas utca felől lett zsákutca. A SÓ utcát a Váci utcánál lezárták, így zsákutca a Veres Pálné utca felől.
- SZENT GELLÉRT téri metróállomás
A MŰEGYETEM rakpartot lezárták a Szent Gellért térnél, de az egyetem előtt továbbra is lehet parkolni. A lezárást a Budafoki úton vagy a Bartók Béla úton kerülhetik el.
- MÓRICZ ZSIGMOND körtéri metróállomás
A FEHÉRVÁRI utat lezárták a Móricz Zsigmond körtér felé.
- BOCSKAI úti metróállomás
A FEHÉRVÁRI út befelé vezető útpályáját lezárták a Hamzsabégi út és a Bocskai út között, a kifelé vezető oldalon irányonként egy sáv járható.
- TÉTÉNYI úti metróállomás
A TÉTÉNYI úton az Etele útnál és a Vahot utcánál is dolgoznak időszakos korlátozások mellett.
2010.10.05.
Forrás: http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=budpestkozlekedes
0 hozzászólás.
Hozzászólások
Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!