2011-01-25 12:00:03
Enyhén mínuszos nyitás után az árfolyamok "oldalazását" várja Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, délután pedig az amerikai piacok lehetnek iránymutatók.
Az elemző kifejtette, hogy nemzetközi színtéren felerősödtek a kamatemelési várakozások. Eddig főleg Kínával kapcsolatban voltak ilyen várakozások, kedd reggel viszont Indiában jelentettek be kamatemelést, és emiatt az ázsiai piacok "nyomottak".
A nap várható eseményei közül a szakértő kiemelte Obama elnök kongresszusi nyitó beszédét, ami esetleg indikatív lehet a Fed csütörtöki kamatdöntő ülése előtt, és délután befolyással lehet a részvénypiacok hangulatára.
A BUX 12,42 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 22.984,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Magyar Telekom és az OTP emelkedett, a Mol és Richter veszített értékéből.
A Mol árfolyama 100 forinttal, 0,45 százalékkal 22.300 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 28 forinttal, 0,49 százalékkal 5.778 forintra erősödött, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,64 százalékkal 558 forintra nőtt, forgalma 1 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 350 forinttal, 0,82 százalékkal 42.200 forintra esett, a részvények forgalma 986,9 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 29,8 millió forintos forgalom mellett 45 forinttal, 0,22 százalékkal 20.650 forintra gyengült.
MTI 2011. január 25., kedd 8:51
A CIG biztosító megduplázta díjbevételét, de veszteséges maradt 2010-ben
Budapesti Értéktőzsde - Tovább tarthat a pozitív hangulat csütörtökön
Budapesti Értéktőzsde - Felülteljesített a magyar részvénypiac
Visa Europe: a kártyás költések egy év alatt 16 százalékkal nőttek
Közel 400 ezren használták az internetes nyugdíjszámító kalkulátort
0 hozzászólás.
Hozzászólások
Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!