2011-01-20 20:03:31
A magyar kultúra napjára, a Himnusz születésének évfordulójára ünnepi műsorral készül a Magyar Televízió (MTV), amely csúsztatott élő adásban közvetíti a Liszt-év nyitóhangversenyét is a Művészetek Palotájából (Müpa) - közölte a köztelevízió csütörtökön az MTI-vel.
A Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója előtt tisztelgő emlékév nyitóhangversenyén az életmű egyik legavatottabb tolmácsolója, a zongoraversenyeket hangszer mellől dirigáló Kocsis Zoltán olyan alkotásokat is vezényel a Nemzeti Filharmonikusok élén, amelyek a zeneszerző Magyarországhoz fűződő szoros kapcsolatát dokumentálják.
A Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 19.30-kor kezdődő koncertet az m1-en 21 órától láthatják az érdeklődők.
A csatornán azonban már délután elindul az ünnepi műsorfolyam: a Magyar Kultúra Napja című összeállításban Pilinszky János, Weöres Sándor és Kosztolányi Dezső mesél archív felvételeken a költészetről, és egy-egy ismert versüket is meghallgathatják a nézők kortárs színművészek előadásában.
Az Aranymetszés című műsorban az ünnep alkalmából Szatmárcsekére, a Kölcseyek egykori birtokára látogat el az Új Színház verskommandóját kísérve az MTV, a Liszt-év nyitóhangversenye kapcsán pedig a műsor vendége lesz Mácsai János zenetörténész is. A koncert után Gárdonyi Géza A lámpás című regényének 1972-es televíziós adaptációját is levetíti az m1 Kozák Andrással, Latinovits Zoltánnal és Sinkovits Imrével a főbb szerepekben.
Az m2 a szentendrei skanzen tavaly átadott, Palócföld népi építészetét bemutató tájegységéről készült műsorral várja délután a nézőket, majd az Esti mese után, amelyben A fehér ló mondájáról készült rajzfilmet és a Magyar népmesék egy epizódját vetíti a csatorna, Darvas Iván egykori előadásában Kölcsey Ferenc Himnuszát is meghallgathatják a nézők.
Este látható az m2-n az 1982-ben, nemzetközi koprodukcióban készült Liszt Ferenc című 16 részes tévéfilmsorozat első epizódja. Szinetár Miklós életrajzi filmjében - amelynek további részeit szombatonként vetíti az m2 - Hegedűs D. Géza alakítja az ifjabb és Darvas Iván az idősebb zeneszerzőt. A magyar kultúra napján egy másik filmklasszikust is levetít a kisebbik csatorna: Gaál István
Keresztelő című 1967-es filmdrámájában Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva és Koltai János alakítják a főbb szerepeket.
Január 22. Cseh Tamás születésnapja is. A másfél éve elhunyt zeneszerző-énekes emlékére szombaton nyolc kiváló színész részvételével koncertet rendeznek a Millenárison. A Születtem Magyarországon... című emlékkoncertről készülő felvételt január 23-án este vetíti az m1.
MTI 2011. január 20., csütörtök 14:51
Magyar sztárok az operaházi gálaesten március 5-én
A chartres-i nagydíjasok a Művészetek Palotájában lépnek fel február 6-án
Mini Fesztivál - Kortárs zene a Művészetek Palotájában január 29-én
Lengyel utazó afrikai képeiből nyílik kiállítás Budapesten
Hobo Blues Band búcsúkoncert a Papp László Budapest Sportarénában február 12-én és 11-én
0 hozzászólás.
Hozzászólások
Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!