2011-02-03 10:30:05
Az oktatási államtitkárság szerint nehezen értelmezhető a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) a Közoktatáspolitikai Tanács rendkívüli összehívását sürgető bejelentése.
Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár szerdán az MTI-nek azt mondta: nincs szó rendkívüli ülésről, a pedagógus-életpályamodell és a közoktatási törvény koncepciójának hivatalos egyeztetési rendjében épp "elébe néznek" a tanács összehívásának. Mint hozzátette, nehezen értelmezhető a PDSZ részéről az erre vonatkozó igény követelésként való megfogalmazása.
Megjegyezte: teljesen indokolt és kötelezettsége is az államtitkárságnak a Közoktatáspolitikai Tanács összehívása, ennek eleget is kívánnak tenni a közeljövőben.
A helyettes államtitkár az MTI kérdésére a pontos időpontot nem tudta megmondani, mint közölte, az egyeztetésre bocsátandó szövegeket a közigazgatási tárca hagyja jóvá, s ez az engedély még nem érkezett meg, a napokban várható. Ennek megfelelően fogják az összes társadalmi és szakmai egyeztető szervezetet összehívni, várhatóan még februárban. Az anyagok tárcák közötti egyeztetése is most kezdődik meg - jelezte.
A koncepciók ütemezésről Gloviczki Zoltán azt mondta, ha a PDSZ vagy más szervezetek ragaszkodnak ahhoz, hogy hosszabbítsák meg a vitát, akkor értelemszerűen nem kerülhet a parlament elé tavasszal a két javaslat. Hozzátette: kétségtelen, hogy a kormány első féléves munkatervében nem szerepel a két jogszabály, így kötelezettség nincs az elfogadásra, de az oktatási államtitkárságnak és a szaktárcának az a szándéka, hogy még tavasszal az Országgyűlés elé kerüljenek a javaslatok.
Közlése szerint ugyanakkor a két törvény tavasszal történő elfogadása korántsem jelenti azt, hogy azok 2011-ben hatályba is lépnek, hiszen a költségvetési törvény ettől nem fog megváltozni.
Mendrey László, a PDSZ elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Közoktatáspolitikai Tanács rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik a testület tagjai a közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodell ügyében; az erről szóló levelet a szervezetek nevében ő juttatta el Réthelyi Miklós szakminiszterhez.
A PDSZ elnöke közölte: álláspontjuk szerint a koncepciók vitájára nem volt elegendő idő, ezért a tanács tagjainak határozott kívánsága, hogy az erről szóló vitát március végéig terjesszék ki.
MTI 2011. február 2., szerda 17:17
0 hozzászólás.
Hozzászólások
Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!