Budapest térkép
Köszöntjük a Budapest Térkép kereső oldalunkon.
Engedje meg, hogy néhány mondatban összefoglaljam Önnek a Budapesti térkép keresőnket.
Miután a térkép betöltődött, a felső sorban válassza, ki melyik Budapesti kerületre szeretne rákeresni, majd ezek után a görgethető menüből válassza ki az keresendő utcát, amit szeretne keresni, és írja be a házszámot.
Ekkor megjelenik, a Budapest térképen megjelenik a kiválasztott keresési eredmény. Miután a keresési eredmény betöltődött, az egér bal egérgombját lenyomva, tartva tudja mozgatni a térképrészletet. Erre a célra szolgálnak a térkép bal felső sarkában elhelyezett nyilak is.
Az egér görgőjét használva (ha rendelkezik az egere görgővel) tudja közelíteni, illetve távolítani a térkép nézetet. Ezt a térkép bal felső sarkában található plusz mínusz gombbal is megteheti. Ha a megjelenő jelecskére kattint térképen, akkor egy kis ablakban elolvashatja az adott helymegjelölés leírását. Általában egy piros kis ikon jelenik ilyenkor meg. Amennyiben a térképen egy logót lát akkor ott valószínűleg egy cég helyezkedik el .
A megjelenő ablakban láthatja a pontos címet, egy útvonal tervezőt, ahol megadhatja honnan hova szeretne eljutni.
A Térkép feliratú gombra klikkelve hagyományos térképként jelenik meg a város. Ha a Műhold. Feliratra klikkel, akkor műholdas képeken tekintheti meg a Budapestet. A domborzati térképnézetre kattintva pedig a domborzati nézetből láthatjuk Budapestet.
