Információs portál indult a kerületben Bpstart.hu néven

BpStart néven (www.bpstart.hu) közhasznú információs portál indult a közelmúltban Budapesten. Egy Kispesten működő online médiaügynökség tartotta szükségesnek, hogy olyan lakossági portált tegyen elérhetővé, amely hírek, intézmények és cégek vonatkozásában teljes körű virtuális képet ad Budapestről a fővárosban élők és az érdeklődők számára.

 

 

A portál elindítói fontosnak tartják, hogy a lakosság egyszerűen, egy helyen találjon meg minden olyan információt, amit eddig főként tematikus helyekről tudott csak elérni. A hírblokkot a Magyar Távirati Irodával, és a kerületi önkormányzatokkal közösen próbálják naprakészre szerkeszteni: kerületi, gazdasági, közlekedési, kulturális, sport, politikai és rendőrségi híreket egyaránt megtalálhatnak közöttük a böngészők.

Egy cégkereső segítségével különböző szűrési szempontok alapján adhatja meg a látogató, hogy melyik kerületben, milyen vállalkozást, céget vagy tevékenységet keres. Az oldal felhasználói olyan kiemelten fontos szolgáltatásokat is egyszerűen megtalálnak kerületekre bontva, mint az intézmények, az orvosi rendelők, a közszolgáltatók, a postahivatalok vagy a munkaügyi központok. Az oldalon elérhetőek a budapesti mozik, színházak, uszodák, könyvtárak és a kiállítótermek is. Terveznek új fejlesztéseket is, például fórumot, valamint fővárosi videó- és képgalériát – tájékoztatta a kispest.hu-t Stób Attila ügyvezető.

forrás: kispest.hu

Azt mondják, jövőtől megkapjuk a kettős állampolgárságot, így aktuális lesz számunkra is mindaz, ami az anyaország területén történik. Nemcsak Budapest gazdasági híreire gondolok, hanem mindenre, amit egy helyi is tudhat, érezhet. Én például szeretném megtudni, milyen íze lehet Budapestnek, mert abban biztos vagyok, hogy mindenki számára más. S mivel én sem voltam mindig ugyanaz az ember, elindultam az ízlelőbimbóim történelmében, hogy felkutassam Budapest ízeit. Tarts velem ebben a kirándulásban.

Gyerekként mindig, amikor Budapestre mentünk nyaralni a szüleimmel, elcsodálkoztam, nem csak a város nagyságán, hanem azon is, hogy mindenki, olyan nyelven beszél, amit én is értek. Később elmagyarázták, hogy miért van ez így. Megtudtam, hogy erdélyi magyar vagyok, de máig sem értem a dolgot. Megfigyeltem azt is, hogy a helyiek másképp néznek Budapestre, mint mi, sőt néha nem is néznek rá, szinte észre sem veszik. Csak unott arcú embereket láttam, akik vakon siettek dolgozni, nem látva azt a sok szépet, ami körül veszi őket. Mi, erdélyi magyarok mindig a gyermek tekintetével tekintettünk a városra. Mehettünk oda tízszer, százszor mindig rácsodálkoztunk a Lánchidra, a templomokra, a Margit sziget szépségére, a hosszú, óriásként kígyózó Dunára, amin órák hosszat hajókáztunk, a Budai Várra, ami más korokba röpített vissza, vagy az augusztusi tűzijátékra. Mintha, először és utoljára láttuk volna azt. Gyerekként az ízét azok a csokikra hasonlítanám, amelyek azon kívül, hogy nagyon finomak voltak, elrobbantak a számba. A város is ilyen izgalmakat tartogatott számomra.

Pár év múlva irigyeltem a budapestieket, sőt haragudtam rájuk, amiért részesei lehetnek egy ilyen csodálatos városnak. Ők persze, jobban ismerik a várost, minden kis utcájával együtt. Épp ezért elítéltem őket azért, amiért nem látják azt a sok szépet, ami körül veszi őket. Ekkor kezdtem az édes mellett némi savanyút érezni Budapest ízében. Ez keserűvel vegyült, amiért nem lehet az enyém is egy kicsit a főváros. Itt szerettem volna tanulni és élni…

Most, hogy kezdek felnőni… na jó, nem mondhatnám magam felnőttnek, viszont vannak olyan ötven évesek is, akik ugyanígy vannak ezzel… szóval mára kiegyenlítődni látszanak az édes és savanyú részei az ízkombinációnak. Azokra az ételekre hasonlítanám, amiket ünnepekkor szoktunk enni. Ez a város mindig közel állt hozzánk, egy kis, rég elvesztett részünket találtuk meg benne. Olyan örömmel mentünk oda, mintha nagyanyánkat látogatnánk meg, aki emlékszik minden bánatunkra, és mindig örömmel vár. Éreztük utcáin a viszontlátás örömét. Ismerjük a régi fájdalmait, tudjuk, hogy a régmúlt ráncokat vont a homlokára. Ilyen ránc a Terror háza, vagy a cipő szobrok a Duna partján. Minden mozdulatában ott rejtőzik egy emlék, egy történet, ami ősidőkre nyúlik vissza. Ha szeretnéd tudni mindig, mi történik ezzel a kedves „idős hölggyel”, Budapest kerületi híreiről innen értesülhetsz. Én a bpstart.hu honlapot nem úgy olvasom, mint egy hírportált, hanem mint egy szerelmes verset vagy egy szakácskönyvet. Persze nincsenek benne receptek, de ízek és érzelmek annál inkább.

Budapest íze mindenki számára másmilyen. Ha egyaránt érdekelnek, Budapest savanyú és édes ízei, egy kis történettel, fűszerezve, a budapesti.biz honlapon érezheted az íz mámort.

Budapesten, ha úgy döntenél, hogy elvegyülsz a tömegben, hogy kicsit budapestinek érezhesd magad, akkor megízlelheted igazán. Lehet, bemész egy kávéházba, vagy egy bevásárló központba, vagy esetleg csak a Nyugati pályaudvaron lófrálsz, figyelve az utazó embereket. De ha egyszer a metróba jársz csúcsidőbe, mosolyogj az emberekre, tudasd velük, hogy te másképp látod mindazt, amit ők megszoktak és talán utálnak is.

http://erdely.ma/turizmus.php?id=79483&cim=budapest_ize_x

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 24°C Esős

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület