2010-09-03 15:12:00

Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása a kormányzati hatáskörbe tartozó állami intézmények, gazdasági szervezetek élén történt lemondásokról, leváltásokról és kinevezésekről a Fidesz-KDNP kormány 2010. május 29-i megalakulása óta. (A felsoroltak közül az Állami Számvevőszék vezetőinek megválasztása országgyűlési hatáskörbe tartozik.)
Június 1. - Hende Csaba honvédelmi miniszter felmentette Hazuga Károlyt, a vezérkari főnök helyettesét, Hamar Ferenc és Tarján István dandártábornokokat, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgató-helyetteseit és Szilvásy Istvánt, a HM Állami Egészségügyi Központ főigazgatóját. A vezérkari főnök új helyettese orosz Zoltán vezérőrnagy, a KBH főigazgató-helyettese Domján László dandártábornok lett, Négyesi József ezredest pedig a Katonai Felderítő Hivatal főigazgató-helyettesének nevezték ki. Szintén június 1-jei hatállyal nevezte ki a honvédelmi miniszter Kovács József vezérőrnagyot a MH Összhaderőnemi Parancsnoksága (MH ÖHP) parancsnokává, Huszár János dandártábornokot parancsnokhelyettessé, Fucsku Sándor ezredest az MH ÖHP törzsfőnökévé.
Június 1. - Visszavonták Lukács Lászlónak, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnökének vezetői megbízását. Utóda Bognár Lajos, a Hivatal addigi élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi elnökhelyettese lett.
Június 3. - Visszavonták Vági Márton, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének vezetői megbízatását. Utóda Petykó Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara korábbi elnöke lett.
Június 4. - Palkovics Pétert nevezték ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökévé. A Hivatal addigi vezetője, Margittai Miklós nyugdíjba vonult.
Június 6. - Hende Csaba honvédelmi miniszter előterjesztésére Sólyom László köztársasági elnök Benkő Tibor altábornagyot nevezte ki a Honvéd Vezérkar főnökének, elődjét, Tömböl László vezérezredest előző napi hatállyal mentették fel megbízatásából. Madarász Károly altábornagynak, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatójának utóda Tóth András vezérőrnagy, Kovácsics Ferenc altábornagynak, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójának utóda Domján László dandártábornok lett.
Június 10. - Lemondott Belyó Pál, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke. Június 11-től utóda - hat évre - Vukovich Gabriella, a KSH korábbi alelnöke lett.
Június 10. - Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke közös megegyezéssel június 30-i hatállyal lemondott tisztségéről. Utóda július 1-jétől Horváth Péter, a MOL Nyrt. korábbi üzletfejlesztésért felelős vezetője lett.
Június 11. - Közös megegyezéssel megszűnt Kamarás Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatójának munkaviszonya, az MNV élére Horváth Gergelyt, a Betonút Zrt. és a Keler Zrt. volt vezérigazgatóját nevezték ki.
Június 11. - Gaál Szabolcs Barnát nevezték ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökévé. (A szervezetnek korábban nem volt elnöke, azt Hegedűsné Dani Erika, az elnöki jogokat gyakorló vezető irányította.) Szeptember 2-án felmentették a Hivatal három elnökhelyettesét.
Június 15. - Sárdi Erikát, a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának korábbi osztályvezetőjét nevezték ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökévé. Az előző elnök, Horváth Zsolt Csaba munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt.
Június 15. - Lemondott Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, a miniszterelnök a lemondást június 30-i hatállyal elfogadta.
Június 15. - Kis Norbert lett a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Központ vezetője. Elődje, Teplán István a kormányzati közigazgatás más területén folytatja tevékenységét.
Június 17. - Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára bejelentette, hogy meneszti Filotás Ildikót, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi Vízügyi Felügyelőség vezetőjét és mindazokat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Sajó árterében, Felsőzsolca és Miskolc között bevásárlóközpontok épülhessenek.
Június 17. - Baranyay Lászlót nevezte ki a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójává Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a bank tulajdonosi jogainak gyakorlója. Erős János, a bank korábbi vezérigazgatója közös megegyezéssel távozott.
Június 18. - Völgyesi Zsolt lett a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ főigazgatója. Elődje, Kerékgyártó Attila munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt.
Június 22. - Visszavonták Kárpáti Zsuzsanna, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet főigazgatójának megbízatását. Feladatkörével ideiglenesen Nagy Árpád gazdasági igazgatót bízták meg.
Június 22. - Június 15-i hatállyal Kotán Attilát nevezték ki a Magyar Államkincstár elnökévé, Kis Ágnes addigi elnököt felmentették.
Június 23. - A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Igazgatóságának új elnöke Halasi Tibor vagyonpolitikáért felelős államtitkár, a Felügyelő Bizottság elnöke Mészáros József lett. Megszűnt a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács és az MNV Zrt. Ellenőrző Bizottsága.
Június 25. - A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. új igazgatósága első ülésén megszüntette Székely Gábornak, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának a munkaviszonyát, akinek utóda Szentpétery Kálmán lett, s visszahívták a játékszervező cég addigi igazgatósági tagjait is. A Magyar Posta Zrt. élén Szűts Ildikó vezérigazgatót Schmidt Pál követte, az igazgatóság elnöke Kalmár István korábbi elnök-vezérigazgató lett.
Június 25. - Leváltották a Honvédelmi Minisztérium kezelésében lévő hét gazdasági társaság vezetőjét, helyükre új vezetőket neveztek ki.
Az Országgyűlés - július 4-i hatállyal - az Állami Számvevőszék elnökévé választotta Domokos Lászlót, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, alelnökévé pedig Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár korábbi MSZP-s, jelenleg független polgármesterét. (Az Állami Számvevőszék vezetőinek megválasztása országgyűlési hatáskörbe tartozik.)
Június 28. - Visszavonták Szikora Jánosnak, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökének megbízatását. Utóda Vida Ildikó korábbi APEH-elnök lett, aki június 30-án Kalmár Istvánt nevezte ki az állami adóhatóság informatikai elnökhelyettesévé.
Június 28. - A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetésével folytatott egyeztetés után közös megegyezéssel távozott Török Ottó, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUSI) főigazgatója. A NUSI irányítását július 1-jétől miniszteri megbízottként Vígh László, a Szolnoki Sportcentrum Kht. korábbi ügyvezető igazgatója látja el.
Június 29. - Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke bejelentette lemondását. Július 1-jén Sólyom László köztársasági elnök - hat évre - kinevezte Szász Károlyt a PSZÁF elnökévé.
Június 29. - Felmentését kérte Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke. Utóda augusztus 1-jétől Jankovics Marcell.
Július 1. - Hende Csaba honvédelmi miniszter megbízta Deák János nyugállományú vezérezredest, Honvédelmi Minisztérium miniszteri tanácsadó testületének elnökét a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem miniszteri biztosi teendőinek ellátásával. (Szabó János rektori megbízása június 30-án megszűnt, illetve a honvédelmi miniszter elfogadta Nagy Kálmán okleveles mérnök ezredes kancellár lemondását.
Július 1. - Hatala Józsefet nevezték ki országos rendőrfőkapitánnyá Bencze József utódaként. Távozott Házi István bűnügyi, Samu István közbiztonsági és Sipos Gyula gazdasági főigazgató is. A bűnügyi főigazgató Petőfi Attila dandártábornok, a Nemzeti Nyomozó Iroda addigi igazgatója, a közbiztonsági főigazgató Papp Károly dandártábornok, a Készenléti Rendőrség addigi parancsnoka, a gazdasági főigazgató Lajtár József lett. Tóth Gábor vezérőrnagyot, Budapest főkapitányát Tóth Tamás ezredes, a budapesti V. kerületi kapitány váltotta tisztségében. A Nemzeti Nyomozó Iroda új vezetője Csizner Zoltán, a Készenléti Rendőrségé Sándor Miklós lett.
Július 1. - A június 30-án felmentett Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjének utóda Bakondi György lett. Felmentették Muhoray Árpádot, az OKF veszélyhelyzet-kezelési főigazgató-helyettesét, s távozott Kivágó Tamás gazdasági főigazgató-helyettes is, akinek utóda Tollár Tibor. Felmentették hatósági vezető-helyettesi tisztségéből Hoffmann Imre vezérőrnagyot, egyben kinevezték főigazgató-helyettesnek.
Július 2. - A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nyolc, tulajdonosi joggyakorlása alatt álló cég élére nevezett ki új vezetőt. Az Állami Autópálya-kezelő Zrt. vezérigazgatója Bakó Attila; a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-é Orosz Ferenc lett. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. élére Kovács Ákos került; a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója Horváth Gergely lett; a MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Támogatásközvetítő Zrt. - vezetését Bartha E. Gyula kapta meg. A Magyar Követeléskezelő Zrt.-t Kalocsai Attila; az MFB Invest Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t Ormándi Sándor; a Magyar Export-import Bank Zrt.-t Adamecz Péter vezeti.
Július 7. - Megszüntették Falus Ferenc országos tiszti főorvos határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszonyát, az új országos tiszti főorvos Paller Judit lett.
Július 7. Felmentették Barát Gábort, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjét, a posztra Mészáros Józsefet nevezték ki.
Július 9. - Felmentették Lauter Évát, a Balassi Intézet főigazgatóját és helyére Hatos Pált miniszteri biztosként nevezték ki július 31-ig, majd augusztus 1-jétől főigazgató.
Július 9. - Felmentették az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet főigazgatói tisztéből Juhász Ferencet. Helyére Pósfai Gábort nevezték ki.
Július 9. - A Magyar Fejlesztési Bank tulajdonosi joggyakorlása alatt álló újabb tizenegy cég élére nevezett ki új vezetőt.
Július 12. - Felmentették Dudás Katalint, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnökét. Az új elnök kinevezéséig a céget Groszmann Mária munkavédelmi elnökhelyettes vezeti.
Július 12. - Felmentették Wittich Tamást, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatóját. Utóda Pintér István lett.
Július 14. - Az MFB 25 tulajdonosi joggyakorlása alatt álló cég vezetését alakította át, a társaságok igazgatóságait megszüntette, tagjaikat visszahívta. Többek között az ITD Hungary Zrt. élére Denéné Tóth Mariann került, s változás történt az ország erdőgazdaságainak élén is.
MTI 2010. szeptember 3., péntek 5:50
![]()
hirdetés

iWiW megosztás

0 hozzászólás.
Hozzászólások
Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!