Betűméret növelése Betűméret csökkentése

2010-07-27 09:58:18

Népszabadság: Kovács Árpád és Majtényi László elutasította a főpolgármester-jelöltséget

Népszabadság: Kovács Árpád és Majtényi László elutasította a főpolgármester-jelöltséget

Az MSZP, illetve civil szervezetek Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék korábbi elnökét és Majtényi László volt adatvédelmi biztost is megkeresték, hogy legyen a párt főpolgármester-jelöltje, azonban mindketten elutasították a felkérést - értesült a Népszabadság.

A napilap keddi száma szerint az MSZP új vezetésének egy része még mindig jobb ötletnek tartja egy civil jelölt mögött felsorakozni, mint Horváth Csabát indítani a főpolgármester-jelölti versenyben, a fideszes Tarlós Istvánnal szemben. Állítólag egy kettős állampolgárságú, a kulturális életből ismert üzletember neve is felmerült, de az eddig megkeresett személyek elhárították a felkérést.


A Népszabadság forrásai szerint az alternatív jelölt egy olyan nagy tekintélyű személyiség lehet, aki ismeri a hazai intézményrendszert, komoly közigazgatási és jogi tapasztalata van, jól érti az önkormányzati rendszert, s neve nem forrt egybe az MSZP-vel, sem a szocialisták elmúlt évekbeli fővárosi politizálásával. Az illetőt egy civil kör már megkörnyékezte, és napokon belül akár be is jelenthetik az ajánlásukat.


Szanyi Tibor, az önkormányzati választások szocialista kampányfőnöke a napilapnak azt mondta: még ezen a héten van értelme egy új jelöltben gondolkodni. Olyanban, akinek nagyobb esélye van a jelenleg befutónak látszó Tarlóssal szemben.


"A Fideszen kívüli erőknek össze kell fogniuk, hogy Budapest ne essen el. Ebben minden demokratikus erőre számítunk, főleg a fővárosi civil közösségekre. Ha a civil szféra nem áll elő egy erős ajánlattal pár napon belül, úgy Horváth Csaba sikeréért fogunk dolgozni. Én is" - fogalmazott a Népszabadságnak Szanyi Tibor.

MTI 2010. július 27., kedd 1:13

« Vissza

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Regisztráció

0 hozzászólás.

Hozzászólások

Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 24°C Esős

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület