2011-06-06 11:45:18

A legmodernebb technológiát szeretné a kormány a vasúti fejlesztésbe bevonni, ezért tárgyalnak a kínaiakkal.
Kínaiak építhetik meg a reptéri gyorsvasutat, továbbá részt vehetnek a nagyobb pályaudvarok rekonstrukcióiban is - mondta el a Magyar Nemzetnek a nemzeti fejlesztési miniszter.
Fellegi Tamás kifejtette a vasút minden területén fejleszteni kell, de Magyarországnak jelenleg erre nincs pénze, ezért olyan partnereket keres, akik a legmodernebb technológiát tudják behozni a megfelelő finanszírozással. Mint mondta, a kínaiak ilyen partnerek lehetnek, ezért is tárgyalnak már velük.
A miniszter áprilisi pekingi útján már aláírt egy elvi stratégiai együttműködési megállapodást a legnagyobb kínai vasútfejlesztő társasággal. Hozzátette: a konkrét beruházásokat közösen fogják meghatározni és megvalósítani.

Elmondta, az egyik ilyen projekt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és Budapest közötti közvetlen gyorsvasúti összeköttetés megteremtése lehet.
Fellegi Tamás azt hangoztatta: ez a beruházás túlmutat a hagyományos vasúti fejlesztési kérdéseken, hiszen a turisztikai ipart, a gazdasági turizmust, a befektetők könnyebb mozgását, Budapest élhetőbbé tételét jelenti.
A miniszter közölte, bízik abban, hogy a június végi budapesti kínai-magyar vegyes bizottsági ülésen már konkrétumokban is meg tudnak állapodni.
Forrásí. http://www.hirado.hu/Hirek/2011/06/04/02/Gyorsvasutat_epithetnek_Budapesten_a_kinaiak_.aspx
hirdetés

iWiW megosztás

0 hozzászólás.
Hozzászólások
Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!