Betűméret növelése Betűméret csökkentése

2011-05-31 13:25:02

Az első InterCity húsz éve indult útjára

Az első InterCity húsz éve indult útjára

Húsz éve, 1991. június 2-án a magyar vasúti személyszállítás "egy osztállyal feljebb lépett": forgalomba állt az első európai színvonalú, városok közötti expresszvonat, a Miskolc és Budapest között közlekedő Intercity.

Az acélkék szerelvény - amelyet stílszerűen 120 kilométeres száguldás közben mutattak be a sajtó munkatársainak -, korszerű, nagy teljesítményű mozdonyból, egy első osztályú kocsiból, ízléses étkező-büfé kocsiból és négy másodosztályú kocsiból állt.

Az ország akkor leggyorsabb és legkorszerűbb vasúti pályáján hétköznap négy, vasárnap öt vonat közlekedett mindkét irányban, a 294 utas 1 óra és 47 perc alatt ért célba, a kényelem és a gyorsaság ára 100 forintos pótjegy volt. A szerelvényeket Miskolcon a két indulás-érkezés között takarították, javították, és töltötték fel a hideg-meleg konyhás étkező-büfé kocsit friss étellel-itallal.

A második IC-vonal 1992-ben nyílt meg Budapest és Nyíregyháza között. A hálózat ma már az ország egész területét lefedi, az összes nagyváros elérhető, sőt néhány viszonylatban nemzetközi EuroCity és InterCity járatok is közlekednek.

2006-ban jelentek meg az úgynevezett kör-IC vonatok, amelyek Budapestről indulnak és ide is érnek vissza, menet közben "felfűzik" Szolnokot, Debrecent, Nyíregyházát és Miskolcot.

Az IC-vonatok főbb jellemzői: 1-2-3 óránkénti közlekedés, megállás csak a nagyobb városokban, egységes vonat-összeállítás, kulturált kiszolgálás, klimatizált utastér és fedélzeti tájékoztatás. A vonatokat általában tájegységekről és városokról, híres személyekről nevezik el, kivételt képeznek a kör-IC-k, melyek madár- és virágneveket viselnek.

Az elmúlt 20 évben 100 millióan választották az utazásnak ezt a gyors és kényelmes módját. Az InterCity vonatokra pótjegy és helyjegy váltása kötelező, kivéve a nemzetközi járatokat, amelyek helyjegybiztosítás nélküli pótjeggyel vehetők igénybe. Negyedórát meghaladó késés esetén - feltéve, hogy a késést nem vis maior okozta - a MÁV a pótjegy árát visszafizeti.

A járműpark színvonala folyamatosan nő. Kezdetben átalakított belföldi gyorsvonati kocsik közlekedtek, a mostani, harmadik generációs InterCity-kocsik már hangszigeteltek és az ülések mellett 230 voltos csatlakozó található, így az utasok menet közben is használhatják számítógépeiket, okos telefonjaikat, a mellékhelyiségekben pelenkázó pad is található.

Egy újabb elképzelés szerint a hazai vasúti járműgyártás felélesztése egy új InterCity prototípusának megtervezésével indul, tevékenysége pedig a hazai vasúti járműipari cégek által előállított alkatrész- és berendezésgyártáson, illetve szerelési kapacitáson alapul.

 

Forrás: http://hvg.hu/Tudomany/20110531_husz_eves_intercity

« Vissza

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Regisztráció

0 hozzászólás.

Hozzászólások

Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 20°C Részben napos viharos

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület