Betűméret növelése Betűméret csökkentése

2011-04-04 13:53:50

A MÁV-ba áramlik a nyugdíjvagyon egy része

A MÁV-ba áramlik a nyugdíjvagyon egy része

A MÁV működési hiteleiből és azok kamataiból felhalmozódott adósság valójában államadósság, azért ezek állami átvállalására fedezetet nyújt majd a magánpénztári vagyon átvételéből származó összeg - nyilatkozta Spaller Endre KDNP-s országgyűlési képviselő, a MÁV-ügyeket vizsgáló parlamenti bizottság tagja a Duna Televízió Reggel a Dunán című műsorában pénteken.

A politikus szerint az első Orbán-kormány leköszöntekor még gyakorlatilag nem volt ilyen hitele az állami vasúttársaságnak, az a szocialista kormányok idején halmozódott fel. "Ki kellett volna fizetnie az államnak a számlákat" - hangzott az összeállításban. A politikus szerint hiba volt a MÁV Cargo eladása egy bővülő piacon, és pazarlás az új MÁV-székházra kötött több éves bérleti szerződés is; a politikus reméli, hogy ez utóbbi ügynek lesz felelőse.

Működési hitel és azok kamatai adják ki azt a közel háromszáz milliárd forint körüli MÁV-adósságot, amelynek kifizetését a Széll Kálmán-tervben az állam átvállalja. Működési hitelnek normális esetben nem kéne keletkeznie, hiszen a szolgáltatásokat az állam rendeli meg. Semmi mást nem kellett volna tennie az államnak, mint kifizetnie az általa megrendelt szolgáltatások számláit – hangsúlyozta Spaller Endre.

Amikor az előző Orbán-kormány 2002-ben átadta az országot, gyakorlatilag nem volt működési hitele a MÁV-nak – mondta Spaller Endre. 2004-2005-ben ugrott meg radikálisan ez a fajta hitelállomány – pedig ekkor még nem volt szó elvonásról a közszférában és a nyugdíjaknál – hangzott az érvelés. „A működési hitel 2007-ben érte el a csúcsot – csak a kamatokra annyit költöttek ebben az évben, mint a GYES-re egy évben az állam. Elképesztően nagy pénz” - mondta a képviselő.

Ezt követően eladták a MÁV Cargot százmilliárd forintért, azt ígérve, hogy fejlesztésre fordítják a bevételt - folytatta okfejtését a KDNP-s politikus. De nem: ebből harminc milliárd ment fejlesztésre, a kétharmadot felélte a vasút. "Ezzel, és a korábbi hitelek törlesztésével szinten tudták tartani ezt a hihetetlen magas kamatkiadást. Majd jött az Orbán-kormány, és mindezt harmadával lehetett csökkenteni egy év alatt; most pedig lehet látni, hogy el lehet teljesen tüntetni, 2012-ben egyáltalán nem lesz ilyen típusú kiadása a vasútnak” - hangoztatta Spaller Endre.

A MÁV Cargo eladására egyébként azért volt szükség véleménye szerint, mert az állam nem fizette ki a maga megrendelte szolgáltatásokat, bevételre viszont szükség volt MÁV-nál. Nem csak az volt a baj Sapller szerint, hogy a Cargo-t eladták, hanem az is, hogy ezt nagyon koncepciótlanul tették. "Ma, mikor az útdíj bevezetésén gondolkodik a kormány és drágább lesz a kamionok áthaladása az országon, egyre többen fognak vasúton szállítani. Ez azt jelenti, hogy egy bővülő piacon lévő társaságot adtak el a MÁV Cargo esetében, ami irracionális, hihetetlen kárt okozott” - hangzott az interjúban.

Nem tagadja Spaller Endre, hogy a MÁV-on belül, a vasút szerkezetében is vannak hibák. De amellett nem lehet elmenni, hogy az állam okozott egy 74 milliárd forintos pazarlást. Ami úgy tűnik, mintha az MÁV-hitel lenne, pedig az valójában az államadósság része, csak egy sokkal drágább verzióban finanszírozva - mondta.

“Volt az őszödi beszédben egy mondat a >>trükkök százairól<<. Ezek közül kapásból egyet meg is fogtunk – nem az államadósságba, hanem a MÁV-hoz könyvelték el ezeket a pénzeket; holott ezt az államnak kellett volna állnia akár államadósságként, akár úgy, hogy felelősebben gazdálkodik” - hangoztatta Spaller Endre. Kérdésre válaszolva hozzátette: a mostani állami átvállalására fedezetet nyújt a magán-nyugdíjpénztárakból befolyó összeg. “Azt mondtuk, hogy azt államadósság-csökkentésre fordítjuk, és akárhogy nézzük, a MÁV-tartozás - a 2007-es 2008-as számlák, amiket most kell kifizetni – az államadósság. Ezt maga a MÁV sosem fogja kitermelni, hiszen mindig is egy veszteséges vállalat lesz, mivel a személyszállítás sosem lesz nyereséges” - tette hozzá a képviselő.

Az új MÁV-székház ügyéről a KDNP-s politikus azt mondta: az egy állatorvosi lova a szocialista kormány gazdálkodásának. “A régi székház üzemeltetése kétszáz millió forintba került. 2010 volt, amit az új épületben töltöttek – itt nyolcszorosa a bérleti és üzemeltetési díj; kétszázmillióról 1, 6 milliárdra ugrott fel évente. A magyarázata a rossz szerződés kötése” - hangoztatta Spaller Endre. Hozzátette: amikor egy társaság veszteséges és valahol spórolni kell, “akkor nem költözünk A kategóriás irodaházba, és nem kötünk olyan szerződést, aminek a többlet díjából a vasúttársaság maga építtethetett volna egy irodaházat, ami a sajátja lett volna” - hangoztatta a képviselő, hozzátéve, ez egy hihetetlen pazarlás, és “ha valaminek, akkor ennek kell legyen felelőse”. Hozzátette: a szerződés felbontása még többe kerülne, mintha végigviszik a bérleti időszakot.

A MÁV miatt fogy el a nagy többlet...

Az egyszeri vagyonhatás (nyugdíjpénzek átvétele) következtében költségvetésünk egyedülálló módon, 4 százalékos többletet mutatna, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. A Kormány azonban meghozta azt a döntést, hogy a MÁV és a BKV adósságának egy részét átvállalja. Ez a lépés GDP arányosan 1,3 százalékkal rontja a többletszámot. Döntés szültetett továbbá PPP projektek kiváltásáról, amely a GDP 0,7 százalékának megfelelő mértékű elmozdulást jelent az NGM szerint.

A fent ismertetett két nagy korrekciós tényező (nyugdíjvagyon elszámolása, adósságátvállalás), amelyek egyszeri tételként jelennek meg, az eredeti hiányszámot 2 százalékos GDP arányos többletre módosítja - írja az NGM.

 

Forrás: http://www.vg.hu/vallalatok/kozlekedes/a-mav-ba-pumpaljak-a-nyugdijvagyon-egy-reszet-345040

« Vissza

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Regisztráció

0 hozzászólás.

Hozzászólások

Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 20°C Részben napos viharos

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület