2011-08-04 10:43:46

Az utasok elégedettségi mutatója alapján a budapesti reptér a genfit és a bécsit is maga mögé utasította.
Nagyságrendekkel javult a színvonala a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérnek - ezt mondják az utasok egy nemzetközi felmérés szerint.
Kérdezték őket a tisztaságról, az alkalmazottak segítőkészségéről is. Ezekben a legtöbb megkérdezett szerint sokat fejlődött a légikikötő. A parkolóhelyek számával és elérhetőségével kapcsolatban azonban már nem voltak ennyire elégedettek - hangzott le a Híradóban.

A szolgáltatásokat és a reptéren elhelyezett információs táblák érthetőségét is pontozták abban a felmérésben, amelyben az utasok véleményét kérdezték a repülőterekről.
A nemzetközi vizsgálatot negyedévente végzik. A Liszt Ferenc repülőtér az eddigi legjobb eredményét produkálta és maga mögé utasította a genfi a zürichi és a bécsi repteret is.
Hardy Mihály a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Híradónak azt mondta: a korábbi 3,6-os elégedettségi mutató most 4-re ugrott, így most a Budapest Airport az európai top ligába került.
Az utasok, elsősorban a külföldiek többsége a büfék, trafikok, éttermek árait megfelelőnek, legalábbis a többi reptér áraihoz képest kedvezőnek tartotta. A parkolóhelyek számát illetően nem voltak elragadtatva a válaszadók. A felmérésben világszerte több mint 150 repülőteret vizsgálnak meg, Európában összesen 52-t.
hirdetés

iWiW megosztás

0 hozzászólás.
Hozzászólások
Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!