Betűméret növelése Betűméret csökkentése

2011-06-10 10:00:44

Kiszáll az állam a Budapest Airportból

Kiszáll az állam a Budapest Airportból

Az állam értékesíti a Budapest Airportban (BA) meglévő részesedését, ezt a kormány június 9-re datált határozatában hagyta jóvá, amely a Magyar Közlöny 61. számában jelent meg.

A kormány a határozat szerint jóváhagyta a Budapest Airport Zrt.-ben lévő állami részvénycsomagra vonatkozó eladási opció lehívását, és az állami vagyonról szóló törvény alapján hozzájárul a versenyeztetés mellőzésével történő értékesítéshez.


A részvénycsomag eladásáról a nemzeti fejlesztési miniszternek kell gondoskodnia a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. útján, azonnali határidővel - derül ki a határozatból, amely a közzétételét követő napon lép hatályba.


A korábbi sajtóhírek éppen ellenkezőleg, arról szóltak, hogy az állam nyáron visszaállamosíthatja a Budapest Airportot.


A Heti Válasz internetes portálján szerdán megjelentek szerint az idén július-augusztusra várhatóan olyan helyzet alakul ki, miszerint a kormány "piackonform" módon képes lesz "visszaállamosítani" a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető BA-t.

A spanyol Grupo ACS ugyanis várhatóan többségbe kerül a német Hochtief cégben, amely annak a konzorciumnak a vezetője, amelyik többségi tulajdonos a Budapest Airport Zrt.-ben. Ezt követően a repülőtéri érdekeltségeket, többek között a magyart is eladnák.


A Heti Válasz csütörtökön megjelent nyomtatott változatában arról is írt, hogy kínai cégek jelenhetnek meg a BA-ban, mert a budapesti repülőtér Pekingnek is fontos lehet. A lap szerint a kínaiak már bejelentkeztek a ferihegyi gyorsvasút építésére, és "állítólag" készen állnak a Malév megvásárlására is.


Az MTI kérdésére a fejlesztési tárcánál azt közölték, hogy a "Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóértesüléseket nem kommentál".

MTI 2011. június 9., csütörtök 19:57

« Vissza

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Regisztráció

0 hozzászólás.

Hozzászólások

Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 20°C Részben napos viharos

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület