Betűméret növelése Betűméret csökkentése

2011-08-18 12:08:57

Főpolgármesteri Hivatal - Tarlós szerint csak négy kerületi polgármester kavar

Főpolgármesteri Hivatal - Tarlós szerint csak négy kerületi polgármester kavar

Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Heti Válasznak adott interjújában megerősítette korábbi ígéretét, amely szerint hamarosan újra a főváros tulajdonába kerül a korábban privatizált csatornázási, illetve vízmű. Tarlós azt mondta, hogy a még nagyobb kerületi önállóságot szorgalmazó Budapesti Önkormányzatok Szövetsége javaslatánál egységesebb fővárost szeretne a jövőben, de azt is jelezte, hogy "esze ágában sincs felszámoltatni a kerületeket".

Budapest főpolgármestere szerint két lépcsőben, 2014-ben és 2018-ban kellene átalakítani a budapesti közigazgatást. Tarlós az interjúban kifejtette, a végcél az, hogy a városrendezés, a parkoltatás, a közlekedésszervezés és a közterület-gazdálkodás a főváros dolga legyen, ne a kerületeké.

Megjegyezte, hogy a vagyongazdálkodás mai "agyonszabdaltsága" mellett sem lehet racionálisan érvelni. A Rogán Antal V. kerületi polgármester és polgármestertársai által alapított Budapesti Önkormányzati Szövetségéről, amely tovább növelné a kerületek önállóságát, Tarlós István azt mondta: "Az egész ügyet körülbelül négy polgármester erőlteti, akiknek persze nem fogom elmondani a nevét. Nem kell tovább kavarni, ami amúgy is büdös."

Tarlós azt mondta: "eszem ágában sincs felszámoltatni a kerületeket, így is feladatok garmadája maradna náluk". Hozzátette, hogy az általa egyelőre "katyvasznak" tartott kormányhivatalok a jelek szerint több hatáskört fognak "elhappolni" a kerületektől, mint a főváros. Arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy Rogán Antal parlamenti képviselőként is befolyásos, azt felelte, nem hisz azokban, akik "egyszerre négy-öt funkcióra alkalmasak", ezért is mondott le parlamenti mandátumáról.

Tarlós István kijelentette, hogy hamarosan komoly meglepetésekkel fog szolgálni a főváros a jelenleg külföldi irányítású stratégiai közműcégekre vonatkozóan. Elmondta, hogy a tárgyalások vezetésével egy, a multicégek szokásait és működését jól ismerő szakembert bízott meg, Fodor Istvánt, a Budapesti Városüzemeltetési Központ igazgatóságának elnökét. A városvezető jelezte, hogy a siker érdekében egyelőre többet nem mondhat az ügyben.

 

Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20110818-tarlos-istvan-ket-lepcsoben-alakitana-at-a-fovaros-kozigazgatasat.html

« Vissza

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Regisztráció

0 hozzászólás.

Hozzászólások

Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 19°C napos

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület