2011-01-25 13:10:29

Már az első évben négyszeresére nőtt Józsefváros parkolási bevétele, amióta a kerület maga végzi a közterületi parkolás üzemeltetését. A 2010 januárja óta önállóan működtetett parkolásból egy év alatt összesen 371 millió forint folyt be a kerület kasszájába. A bevételből így két másik feladatot, a közterület-felügyelet és a kerületőrség működését is finanszírozza a kerület, sőt közlekedésbiztonsági fejlesztésekre is sor kerül.
A kerület által üzemeltetett parkolás teljesen önfenntartó, sőt nyereséges, derül ki a Józsefvárosi Közterületi és Parkolási Rendészet jelentéséből. Csupán egy évvel az után, hogy Józsefváros saját kezébe vette a közterületi parkolás üzemeltetését 371 millió forintos bevételt könyvelhet el, amelyből a 212 millió forint haszon a kerületé maradt.
Az első évben is a legnépszerűbb az érmés parkolás volt, amelyből a legtöbb bevétel mintegy 175 millió forint származott, míg második helyen a mobil parkolás áll, amelyből 105 millió forint bevétele volt a kerületnek. A Józsefvárosi Parkolási és Közterületi Rendészet összesen 79,5 millió forint pótdíjat szedett be. A chipkártyából származó bevétel a legalacsonyabb, de már így is jelentős: egy év alatt 8,8 millió forint volt, míg egyéb bevételekből 1,7 millió forint származott. Ezzel szemben az elmúlt egy évben összesen 158 millió forint költsége volt a felügyeletnek a parkolásból adódóan.
Az üzemeltetőváltást megelőzően a kerület csupán töredékét kapta a Centrum Parkolási Kft-től – 2009-ben mindössze 53 millió forintot. Ennek pontosan négyszerese maradt a józsefvárosiaké 2010-ben. A magas nyereségnek köszönhetően a bevételekből két másik feladat működtetését is tudja finanszírozni az önkormányzat. A közterület-felügyelet és a kerületőrség költségeit a parkolásból befolyó összegből állják – ami nagy segítség a kerület vezetésének, hiszen így nem más területekről kell pénzt elvonni a fenntartásukhoz. Az önkormányzatnak így több pénze lesz közlekedésbiztonságra is, például zebrák építésére.
A sikeres működésnek köszönhető az is, hogy 2011-től a kerületben már lakosonként jár az ingyenes parkolási matrica, amelynek kiváltásáért csupán a 3 ezer forintos regisztrációs díjat kell kifizetni a parkoló övezetben lakóknak, a tulajdonos második autójára pedig kedvezményesen lehet matricát venni.
Józsefváros egy évvel ezelőtt, Kocsis Máté polgármester javaslatára szakított a Centrum Pakolási Kft-vel – a budapesti kerületek között elsőként. Ekkor a parkolás üzemeltetéshez szükséges infrastrukturális és informatikai beruházásra volt szükség, összesen 84 millió forint értékben, amelyet az önkormányzat finanszírozott. Az új rendszernek köszönhetően 33 új álláshelyet biztosítottak a rendészetnél, az álláshelyek hatvan százalékát józsefvárosi munkavállalókkal töltötték be.
Forrás: http://www.jozsefvaros.hu/hir/393/212_millios_nyereseg_parkolasbol/
Józsefváros - Rászálltak a rendőrök a hajléktalanokra
Növekszik a megtakarítási hajlandóság a VIII. kerületben
Az ombudsman szerint visszás a guberálás szankcionálása a Józsefvárosban
Józsefvárosi Önkormányzat - népszavazás hajléktalan kérdésben
Felújtás miatt egy évre bezár május végén a Teleki téri piac
hirdetés

iWiW megosztás

0 hozzászólás.
Hozzászólások
Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!