Betűméret növelése Betűméret csökkentése

2011-05-09 11:55:43

Belváros Önkormányzata - Folytatódik a Budapest Szíve program

Belváros Önkormányzata - Folytatódik a Budapest Szíve program

Belváros Önkormányzata, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ közösen kezdett bele a Budapest Szíve program második ütemébe. A tervek szerinte megújul többek között a Ferenciek tere és a Széchenyi tér. Erről beszélt Rogán Antal és Vitézy Dávid egy sajtótájékoztatón.

A Fővárosi Önkormányzat, Belváros – Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata és a Budapesti Közlekedési Központ az októberi önkormányzati választások óta szorosan együttműködik a Budapest Szíve program keretében jelenleg zajló fejlesztések sikeres lezárhatósága érdekében, a számos múltból örökölt előkészítési, engedélyezési és projektmenedzsment hiányosság kezelése mellett. Mindemellett közösen megkezdtük a Budapest Szíve következő ütemeinek előkészítését, hogy közösen folytathassuk a Belváros megújítását, a város legfontosabb közterületeinek rehabilitációját.

Ennek a munkának a legfontosabb állomása az a két önkormányzat között kötendő szerződés, amelyet a Fővárosi Közgyűlés április 27-én fogadhat el. A szerződés egyrészt lehetővé teszi a beruházás elemei közül az I. ütem keretein belül már megépült Március 15. téri projekt lezárását és biztosítja a következő, II. ütem megvalósíthatóságát, továbbá megnyitja a lehetőséget más új, jövőbeli fejlesztések előtt. Ennek eredményeképp a Budapest Szíve program további elemekkel bővül, valamint a Budapest Szíve programhoz koncepcionálisan és időben szorosan kapcsolódó egyéb projektek valósulnak meg.

A legfontosabb új beruházás a Belváros új főutcájának kiépítése – II. ütem – Ferenciek tere és környékének felszínrendezése, mely a Belváros egyik legfontosabb és legforgalmasabb csomópontjának, a Ferenciek terének megújítását teszi lehetővé. A projekt az V. kerület gondozásában, a BKK szakmai együttműködése mellett, uniós támogatással kerül megvalósításra, melynek időbeli ütemezése szerint 2013-ban esedékes a kivitelezés megkezdése. A fejlesztés lehetővé teszi a Belváros észak-déli tengelyén a folyamatos felszíni gyalogoskapcsolat megvalósítását, ezáltal biztosítva a gyalogosok számára, hogy a Belváros új Főutcáját teljes hosszban, lépcsőzés nélkül vehessék igénybe, akár a Szabadság tértől a Kálvin térig.

A fejlesztés következtében az eddig térben megosztott Ferenciek tere visszanyeri városképi egységét, mely a forgalmas térrészek egybekapcsolásával biztosított funkcionális előnyökön túl, a tér építészeti értékeihez méltó elrendezést tesz lehetővé.

A közösségi térrészek növelésével a közterület-használat is újragondolásra kerül. A tér megújítása jegyében a gyalogos közlekedésre tolódik a hangsúly. A Ferenciek terén több zebra létesül, így a Petőfi Sándor utca tengelyében és a Váci utca vonalában is szintben lehet átkelni majd a Kossuth Lajos utcán, ami nem csak az akadálymentességet, hanem a belváros gyalogos bejárhatóságát, a kényelmetlen lépcsőzések elkerülését is szolgálja .

A gyalogosbarát és kerékpárosok számára megközelíthető belváros előfeltétele, hogy lépcsők és aluljárók érintése nélkül is el lehessen jutni a belváros egyik pontjáról a másikra. Ezt szolgálja egyébként a Budapest Szíve program azon, még 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat és a BKK által megvalósítandó eleme, mely az Astoriánál biztosítja a szintbeli átkeléseket új gyalogátkelőhelyek létesítésével.

A BKK javaslatára a Ferenciek tere átépítésével párhuzamosan az autóbuszsáv a középső sávokba kerül az Erzsébet hídon és a Kossuth Lajos utcában az Astoriáig, ami előnyösebb feltételeket biztosít a felszíni tömegközlekedés számára. Az új sávkiosztásnak köszönhetően a buszok kevesebb időveszteséggel jutnak át a csomópontokon, például az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, ráadásul a buszok nem a gyalogosok mellett közvetlenül dübörögnek majd el.

A távlati tervekben szereplő villamos megépítése szempontjából is előnyös ez a kialakítás, hisz az majd a tér újabb átépítése nélkül lesz megvalósítható. A középen vezetett buszsáv projekt keretében a Kossuth Lajos utcán közlekedő buszcsaládok buszsávjai középen futnak az Erzsébet híd budai hídfőjének térségétől egészen az Astoria csomópont után elhelyezkedő Puskin utca vonaláig.

A Ferenciek tere megújításával együtt az aluljárók is megújulnak. Az eddig gépjárműforgalom által használt Y-aluljáró funkciója megváltozik, az átépítés után kizárólag a gyalogos forgalmat szolgálja ki, az autóforgalom előtt lezárásra kerül. Az Irányi utca felől csak a 15-ös busz hajthat majd be a mai aluljáró feletti útszakaszra és keresztezheti a Kossuth Lajos utcát a Petőfi Sándor utca felé. A projekt során a metrókapcsolatot kiszolgáló aluljáró is átépítésre kerül, bővülnek a gyalogosterek.

A közúti forgalom az Erzsébet hídra a rakpart felől az átépítés után nem az Irányi utcán és a Y-aluljárón keresztül hajt majd fel, hanem a Március 15. tér átépítésével a hídfőben lehetséges lesz felhajtani Buda felé a hídra. A Budapest Szíve következő ütemeként a BKK előkészítésében készül a Széchenyi tér (korábbi Roosevelt tér) megújításának tervezése is, annak érdekében, hogy a tér közepén ma megközelíthetetlen zöldterület a tér szerves, gyalogosként elérhető részévé válhasson.

A tervnek a gyalogoskapcsolatok javításán túl célja, hogy egy forgalmilag működőképes sávkialakítás mellett az autók által elfoglalt terület csökkenjen, így a Buda felé tartó forgalom is a tér déli oldalán és nem az Akadémia előtt hajtana fel a hídra.

Az így megnövekedett gyalogosfelületen kényelmesen, kerülő nélkül megközelíthetővé válik a Bazilika felől a Lánchíd járdája, és nagy kerülő nélkül át lehet majd jutni a tér egyik feléről a másikra vagy a tér közepén kialakítandó és megtartandó zöldfelületre. A beruházás jegyében a József Attila utca átépítését is tervezzük, a tömegközlekedés előnyben részesítésének fokozásával és a járdák szélesítésével az Erzsébet tér vonalában.

Az Erzsébet híd és a Lánchíd pesti hídfőjének térsége a Belváros gyalogos és kerékpáros átjárhatósága, turisztikai vonzereje szempontjából egyaránt fejlesztésre szoruló területek. A Budapest Szíve program folytatásával tehát a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és az V. kerület sikeresen folytathatja Budapest belvárosának megújítását a legfontosabb soron következő lépésekkel, a Ferenciek tere átépítésével a város egyik legfontosabb csomópontjának korszerűsítését és ezzel a Főutca-program hiányzó szakaszának megépítését végezve el.

 

Forrás: http://noplaza.hu/hirek/2011/04/28/folytatodik-a-budapest-szive-program/

« Vissza

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Regisztráció

0 hozzászólás.

Hozzászólások

Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 18°C napos

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület