2011-05-02 09:42:18

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata nyílt közbeszerzést írt ki a belváros új főutcája II. ütemének tervezési munkáira - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A nyertesnek előbb koncepció kell készítenie, majd az engedélyezési terv elkészítése és az engedélyeztetés következik. A feladat része még a kiviteli tervdokumentáció elkészítése és a tervezői művezetés is.
A projekt az Erzsébet híd budai felhajtójánál kezdődik, ugyanis onnan az Astorián túl, a Puskin utcáig a két középső sávban kell vezetni a buszokat, és ki kell alakítani a megállókat is.
Meg kell tervezni a Váci utcai és Veres Pálné utcai aluljárók megszüntetését és aluljáróvá kell alakítani a Ferenciek terénél az Y alakú aluljárót úgy, hogy abban üzlethelyiségek is helyet kapnak. A Kossuth Lajos utca 3. szám alatti épületrészben pedig közösségi és kereskedelmi teret kell kialakítani.
Ajánlatot az a cég tehet, amely az utóbbi három évből fel tud mutatni egy olyan engedélyezési és kiviteli tervkészítési referenciát, amely a közösségi közlekedési infrastruktúrájára irányulva készült, s amelynek a nettó ellenértéke elérte a 100 millió forintot. A tervet legalább 100 ezer lakosú városnak kellett készíteni. Az elmúlt három évben - átlagosan - 100 millió forint árbevételt kell igazolnia az ajánlattevőnek, és évi 100 millió forint összegű tervezői felelősségbiztosítással is kell rendelkeznie.
Az ajánlattételi határidő június 6-a. Az eredményhirdetés tervezett időpontja június 14-e, míg a szerződéskötésé június 14-e.
Az MTI korábbi híre szerint Rogán Antal kerületi polgármester a mostani projekt és a Széchenyi tér megújítási költségét - összesen - 3-3,5 milliárd forintra becsülte. Ennek 85 százaléka lesz uniós forrás, mivel a megújult belváros hozzájárul a turizmus fejlesztéséhez.
MTI 2011. április 30., szombat 5:15
hirdetés

iWiW megosztás

0 hozzászólás.
Hozzászólások
Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!