Betűméret növelése Betűméret csökkentése

2011-04-01 12:21:13

Csepel Önkormányzat - Közmeghallgatás a tervezett Csepel III. Erőmű tárgyában

Csepel Önkormányzat - Közmeghallgatás a tervezett Csepel III. Erőmű tárgyában

A Közép – Duna – Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség környezetvédelmi hatósági eljárás keretében közmeghallgatást tartott a Csepel III. Erőmű, kombinált ciklusú gázturbinás erőmű tárgyában a Polgármesteri Hivatalban.

Az erőmű barnamezős beruházás keretében valósulna meg, a volt Csepel Művek területén a 2000 óta működő Csepel II. Erőmű szomszédságában.


Samna Gábor polgármesteri kabinetfőnök köszöntötte a megjelenteket. Bevezetőjében kiemelte, fontos Csepel számára a tervezett beruházás. Ugyanakkor az is kiemelten fontos, hogy minden tekintetben megfeleljen a környezetvédelmi, természetvédelmi és biztonságtechnikai előírásoknak, amelyeket a kerület lakói érdekében be kell tartani, ellenőrizni.

Radványi Miklós, a Közép – Duna – Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség munkatársa moderálta a közmeghallgatást. Szólt arról, hogy az erőmű létesítésének előfeltétele az összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati eljárás, amelynek szerves része a közmeghallgatás. A Főfelügyelőség az engedélyezési eljárás végén határoz majd a szükséges engedély kiadásáról vagy elutasításáról.


Briglovics Gábor, az ALPIQ Csepeli Vállalatcsoportjának vezérigazgatója prezentációjában szólt a gyár, az erőmű történetéről. Elmondta, hogy  a tervezett Csepel III. Erőmű kereskedelmi üzembe helyezésének várható időpontja 2015. A felhasználandó tüzelőanyag földgáz, előre nem látható esetben alternatív tüzelőanyagként gázturbina olajat használnak majd.

Előadásában szólt környezetvédelmi kérdésekről, feladatokról, széndioxid, a nitrogéndioxid kibocsátás várható szintjéről, a zajvédelemről, a folyamat során felhasználandó Duna – víz minőségi mutatóiról. Kiemelte, hogy a Csepel III. Erőmű – hasonlóan a működő Csepel II. Erőműhöz – mindenben megfelel majd a környezeti és természetvédelmi mutatókat illetően, egészségügyi kockázattal nem bír.


Az ismertető után csepeli lakosok, a Levegő Munkacsoport képviselője és Tenk András önkormányzati képviselő (LMP) intéztek kérdéseket a környezetvédelem, a Királyerdő levegőjének tisztasága, az előállítás költségeinek, alternatív energiaforrások felhasználásának tárgyában. Az elhangzott válaszokból kiderült, hogy az építtetők alapos és szerteágazó (több kerületben) vizsgálatot végeztettek a légszennyezés kapcsán. A vizsgálatok eredményei szerint a közlekedés okozta légszennyeződés emelkedése a jellemző az adott területeken.

 

Forrás: http://onkormanyzat.mti.hu/hir/10151/kozmeghallgatas_a_tervezett_csepel_iii_eromu_targyaban

« Vissza

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Regisztráció

0 hozzászólás.

Hozzászólások

Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 18°C napos

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület