Betűméret növelése Betűméret csökkentése

2010-07-26 13:35:35

E-környezetvédelmi mintaprojekt zárása a XVIII. kerületben - Sajtóközlemény

E-környezetvédelmi mintaprojekt zárása a XVIII. kerületben - Sajtóközlemény

Tervezzük együtt a holnapot! Ez a szlogenje a Magyarországon egyedülálló környezetvédelmi interaktív projektnek, melyben részt vesz diák, pedagógus, civil szervezet, a kerület lakossága. A projekt mottóját pedig egy kerületünkben élt tudóstól, Eötvös Lorándtól vettük: „Akik a hegy teteje felé különböző utakon indulnak el, minél feljebb haladnak, annál közelebb vannak egymáshoz, s a csúcson kezet nyújtanak.”

A XVIII.kerületi önkormányzat pályázatot nyújtott be állami, illetve uniós támogatásra a környezetvédelem védelme, javítása céljával (KMOP-3.3.4/C). A pályázatot siker koronázta és 77 millió 124 ezer 489 forint európai uniós támogatást nyert a környezetvédelmi célú informatikai fejlesztés a közigazgatásban (E-környezetvédelem) címmel.


Az idei évben megvalósuló projekt teljes költsége megközelíti a 100 millió forintot. A kivitelezéssel megbízott cég a kerületi székhelyű ICI Interaktív Kommunikációs Zrt. lett, mely közbeszerzési pályázaton nyerte el a projektben foglaltak kivitelezését. Az időjárási és légszennyezettség mérő monitoring rendszereket telepítő cég februárban kezdte meg a műszerek kihelyezését az iskolákban.

A diákok az elmúlt időszakban folyamatosan mérték a környezet állapotát (időjárás, légszennyezettség, pollen adatokkal összefüggésben a szélirányt, a szélsebességet, a hőmérsékletet, a légnyomást és a csapadék mennyiségét), az eredményekre építve jelző-figyelmeztető rendszert, környezeti és öko-portált alakíttatott ki az önkormányzat a nyertes céggel.


A programban uniós támogatással tizenhét, egyéb támogatással további egy, összesen 18 iskola vett és vesz részt. A felnőttek a Majálison és gyermeknapon és
egyéb rendezvényeken találkozhattak a programmal.Az adatokat rögzítik, majd elemzik és egy országos környezetvédelmi portálon –  megjelenítik, mely szintén a projekt egyik fontos része.


Bárki regisztrálhat a portálon, naponta hírlevelet kap az aktuális időjárásról, ami alapján biztosabban tudjuk szabadidős tevékenységeinket tervezni, továbbá megelőzhetjük az egészségügyi problémáinkat, nem mellékesen pedig, ha naplót vezetünk a riasztásokkal kapcsolatos időjárás változás egészségügyi hatásairól, pontosabb diagnózist kapunk betegségeinkre.


A civil szervezetek híreket, információkat, programjaikat is feltehetik a honlapra, kapnak gps-műszert az illegális hulladéklerakók pontos megjelölésére. Egy nagy kerületi összefogás részesei lehetünk a környezetvédelmi szemlélet megváltoztatása érdekében. Pestszentlőrinc-Pestszentimre így tisztább, szebb lehet és közben egészségügyi prevenciós program is megvalósul.


A honlap elkalauzol bennünket a portálra is, ahol egy ún. virtuális ökomúzeumot láthat a néző-olvasó, környezetvédelmi programokra hívják fel a figyelmet a szakemberek, mint egy múzeumban tárgyak, kiállítások várják a látogatókat, iskolások, civil szervezetek által készült írások is megjelennek a megfelelőbb tájékozódásért.


A szerkesztőséget a nemzetközi hírű Karinthy gimnazisták alkotják az ICI Zrt. szakemberei vezetésével.


A projekt megvalósítása sikerrel zárult, az üzemeltetés, működtetés folyamatos, ősszel újabb programokkal készül az önkormányzat és a kerületi székhelyű, időjárás előrejelzésben országosan elismert ICI Zrt. A projektzáró rendezvényt 2010. július 19-én, az Üllői úti Delta üzletházban, az ICI Zrt. székhelyén tartotta a helyi önkormányzat, ahol elsőként dr. Pintér Ferenc elnök-vezérigazgató (ICI Zrt.) beszámolt a tapasztalatokról, felhívta a figyelmet a két honlapon megjelenő információk fontosságára, Szaniszló Sándor alpolgármester pedig arról beszélt, hogy a kerületi önkormányzat mindig nagy hangsúlyt fektetett a környezetvédelemre, ezért is örült a kezdeményezésnek és megköszönte a projektben dolgozók munkáját, majd dr. Regős János a program egészségvédelemben betöltött prevenciós céljairól beszélt.


A helyi vezetők szeretnék még legalább három évig működtetni az iskolákba kihelyezett időjárásmérő műszereket, valamint jobban felhívni a lakosság figyelmét erre a mintaprogramra, mely országosan is egyedülálló. A gyerekeket pedig egyfajta öko-aktivista mozgalomban szeretnék más szemléletre tanítani. Az ICI Zrt. a fenti célok minél messzemenőbb megvalósítása érdekében jelen lesz a jövőben is minden nagyobb rendezvényen, ahol szívesen tájékoztatják a lakosságot a műszerekről, a honlapokról, a környezetvédelmi szemlélet megváltozásának fontosságáról.

Forrás: Önkormányzati Sajtószolgálat

« Vissza

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Regisztráció

0 hozzászólás.

Hozzászólások

Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 18°C napos

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület