Betűméret növelése Betűméret csökkentése

2011-07-21 16:02:59

Egyre népszerűbb a Széchenyi Kártya az I. kerületben is

Egyre népszerűbb a Széchenyi Kártya az I. kerületben is

Gyökeresen átalakulhat az idén a Széchenyi Kártya felhasználása Budapesten, azon belül az I. kerületben is. Míg korábban csak folyószámlahitelt tudtak felvenni a programban részt vevő kis- és középvállalkozások, az elmúlt év ősze óta megnyílt a lehetőség a forgóeszközök beszerzésére és a beruházási célok megvalósítására is.

A legtöbb független gazdasági szakértő is elismeri, hogy a Széchenyi Kártya Program igazi sikertörténet a hazai gazdaságfejlesztésben. Nyolc év alatt összesen 900 milliárd forint hitelt folyósítottak a programon keresztül.

A legfrissebb adatok szerint az idei esztendőben április végéig több mint 5500 kártya talált gazdára, míg az összes kihelyezett hitelállomány meghaladta a 41,5 milliárd forintot.

Szűcsné Fejes Márta, az MKB Bank fiókvezetője szerint a Széchenyi Kártya népszerűsége az I. kerületben is jól megfigyelhető: csak az Alagút utcai MKB kirendeltség több mint 30 millió forint hitelt folyósított a helyi kis-és középvállalkozásoknak a Széchenyi Kártya Programon keresztül az idei év első négy hónapjában.

 

 

A tavaly ősszel bevezetett két hitelfajta közül a Széchenyi Forgóeszközhitel a készletfinanszírozást segíti elő, 25 millió forintos felső határig.

A hitellel nem csupán az átmeneti likviditási problémákat hidalhatják át a kkv-k, hanem hosszabb, maximum 36 hónapos futamideje miatt kifejezetten alkalmas forgóeszközök finanszírozására is.

Szintén tavaly  ősztől érhető el a Széchenyi Beruházási hitel, amely a vállalkozások fejlesztéseinek, beruházásainak megfelelő formában, hosszútávon, legfeljebb 10 éves futamidőre történő finanszírozására szolgál, 50 millió forintos felső határig.

 

2011.07.21. Csütörtök

« Vissza

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Regisztráció

0 hozzászólás.

Hozzászólások

Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 17°C Tiszta

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület