
2011-09-06 | 15:07:04
Csupaszon meredeznek a szőlőkarók a budai várlejtőn
Csupaszon meredeznek a szőlőkarók a budai várlejtőn, a tavaly elültetett oltványok elszáradtak, eltűntek. A marketingötletre 15 millió forint ment el. A Főkert nem adja fel, hamarosan ismét próbálkozik: oltványok helyett konténeres tőkékkel.

2011-07-21 | 16:02:59
Egyre népszerűbb a Széchenyi Kártya az I. kerületben is
Gyökeresen átalakulhat az idén a Széchenyi Kártya felhasználása Budapesten, azon belül az I. kerületben is. Míg korábban csak folyószámlahitelt tudtak felvenni a programban részt vevő kis- és középvállalkozások, az elmúlt év ősze óta megnyílt a lehetőség a forgóeszközök beszerzésére és a beruházási célok megvalósítására is.

2011-05-30 | 16:13:17
Budavár Önkormányzat - Az időközi választás eredménye
A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az I. kerületi önkormányzati egyéni képviselő-választást vasárnap; Horváth Csillára a megjelentek 60,84 százaléka szavazott.

2011-05-04 | 11:56:14
Borpiknik, vagy vigalmi negyed lesz a Tabánban?
Egyelőre csak elképzelés a budai Tabánba megálmodott borpiknik, de máris komoly vitát váltott ki a civilek közt. A Szeretem Budapestet Mozgalom a hajdani budai borkultúra felelevenítésével lehelne új életet a parkba, az ötlet ellenzői azonban a zöldet, a szánkózásra alkalmas lejtőt és a csendet féltik; attól tartanak, hogy vigalmi negyeddé válik a Tabán. Az ötletgazda szerint szó sincs erről, a beépítés csak a terület kis részét érintené, s az új funkció a park fejlesztését szolgálná.

2011-01-04 | 16:00:10
Budavári Önkormányzat - Tájékoztató a parkolásról
Tájékoztatjuk az I. kerületi polgárokat, hogy 2011. január 31. napjával lejár a 2010. évi lakossági, egészségügyi és gazdálkodói hozzájárulások („parkolási, behajtási engedélyek”) érvényessége.

2010-11-04 | 15:03:03
Létrejöttek az önkormányzati bizottságok az I. kerületi Önkormányzatban
Négy bizottságot hozott létre a Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete. Az október végi ülésen a képviselők szavaztak a testületek elnökeiről és tagjairól is.

2010-10-25 | 11:25:49
Kitelepítettek és kényszermunkások emlékművét avatták Budapesten
Csaknem tízezer hortobágyi kényszermunkásnak és tizenötezer budapesti kitelepítettnek állít emléket az az üvegbetonból készült emlékmű, amelyet vasárnap avattak fel Budapest I. kerületében. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a rendszerváltás befejezésének fontos állomásának nevezte a szoboravatást, amellyel 20 éves adósságot törlesztenek.

2010-10-12 | 15:37:10
Tisztelt Vizivárosi Polgárok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat közbeszerzési eljárás keretében pályázatot írt ki a Vizivárosban lévő (Clark Ádám tértől- Csalogány utcáig) társasházak homlokzatainak graffitimentesítésére és felületvédelemre. A projekt célja a társasházak megtisztítása az úgynevezett tegektől, és graffitiktől, valamint azok tisztántartása.

2010-10-07 | 09:30:11
Az október 3-án lezajlott helyhatósági választások I. kerületi eredménye
Az október 3-án lezajlott helyhatósági választáson a kerület polgármesterévé újra dr. Nagy Gábor Tamást választották. Valamennyi egyéni körzetben a Fidesz-KDNP jelöltjeit választották képviselőnek.

2010-10-07 | 09:26:49
Pályázat graffiti mentesítésre
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat közbeszerzési eljárás keretében pályázatot írt ki a Vizivárosban lévő (Clark Ádám tértől- Csalogány utcáig) társasházak homlokzatainak graffitimentesítésére és felületvédelemre. A projekt célja a társasházak megtisztítása az úgynevezett tegektől, és graffitiktől, valamint azok tisztántartása.
« előző 1 2 következő »
hirdetés
