Kiállítás a Budapest start kereséséi eredménye » 350 találat a(z) Kiállítás kulcsszóra
HÁROM SZÍN Művészet, Kultúra, Szórakozás

2012-02-20 | 12:51:36

HÁROM SZÍN Művészet, Kultúra, Szórakozás

Interjú Lovag Mikó Tamással a Három Szín Rendezvényközpont igazgatójával. - Milyen apropóból indítottátok el ezt a kezdeményezést, és mi a célotok vele? A Három Szín abból az elképzelésből született meg, hogy egy helyszín adottságait kihasználva egy egyedül álló rendezvényközpontot hozzak létre. Ezen cél eléréséért egy kisebb csapat alakult, akik átlátják elképzeléseim.

Zöldre erősít: öko nagyköveteket képez a djuice

2011-11-04 | 17:43:39

Zöldre erősít: öko nagyköveteket képez a djuice

A fiatalok mobilmárkája az általa támogatott Re:Creativity hulladék-újrahasznosító tábor sikere után most országos környezetvédelmi turnét indít. A program célja, hogy a modern ismeretek átadásával öko nagyköveteket képezzen a jelentkező fiatalokból, akik később saját baráti körüknek is átadhatják a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés terén frissen megszerzett ismereteket. A programsorozat 5 vidéki és 1 budapesti állomást tűzött ki célul, ahol játékos tudásfelmérővel, színes szakmai előadással és újrahasznosító sarokkal várják az érdeklődőket, akik szemétből, kidobásra ítélt, régi tárgyakból készíthetnek új használati tárgyakat, dísztárgyakat, kiegészítőket, vagy akár ékszereket is. A résztvevő diákok a nap végén elismerő Öko Nagykövet Oklevelet is kapnak.

Uniós támogatással elkészült a Budakeszi Városháza!

2011-11-03 | 16:23:06

Uniós támogatással elkészült a Budakeszi Városháza!

Budakeszi városa 520.535.427 forint uniós támogatást nyert a Pest megyeitelepülésközpontok fejlesztése című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 720 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból nem csak a Polgármesteri Hivatal újult meg, de városközpont egy része is.

Fővárosi programok Budapest Kártyával

2011-09-13 | 16:19:02

Fővárosi programok Budapest Kártyával

Pesti Állatkert, Budapesti Állatkert, Székesfővárosi Állatkert és még számos nevet viselt, az az intézmény, amely mára gyermekek és felnőttek számára egyet jelent az önfeledt szórakozással. Októberben sétálgatni Budapest utcáin mindig lenyűgöző élményt nyújt, hiszen az építészeti sokszínűség, ami a várost jellemzi, egész egyszerűen lenyűgöző. A Skála áruházig való eljutást megkönnyítendő érdemes igénybe venni a Budapest Kártya változatos szolgáltatásait is. Budapest területén több mint 10 taxi társaság autóival találkozhatunk a város utcáin cirkálva utasokat keresve. Immáron a Lapker összes üzletében megvásárolhatóvá vált a Budapest Kártya.

Demo Galéria - Kiállítás Budapest és Berlin arculati változásairól

2011-09-07 | 14:45:47

Demo Galéria - Kiállítás Budapest és Berlin arculati változásairól

Fiatal művészek munkái révén mutatja be a budapesti Demo Galéria a német és a magyar főváros arculatának változásait szeptember 14-től.

Sikeres hagyományőrzés az idei Mesterségek Ünnepén

2011-08-24 | 13:57:55

Sikeres hagyományőrzés az idei Mesterségek Ünnepén

Sikeresen és nagy tömeg előtt zajlott le a jubileumi, 2011-es Mesterségek Ünnepe, ahol a hihetetlen hőség ellenére volt olyan nap is, mikor közel 30 000 látogatót köszönthettek a kiállítók és a szervezők, valamint kiosztásra kerültek az előzetesen meghirdetett pályázat nyerteseinek díjai is.

Augusztus 20. - Kitüntetések - Népművészet Mestere-díj

2011-08-19 | 12:34:13

Augusztus 20. - Kitüntetések - Népművészet Mestere-díj

Augusztus 20-a alkalmából azok a népművészek, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el

Budapesti Programajánló – 2011. szeptember

2011-08-17 | 10:12:33

Budapesti Programajánló – 2011. szeptember

Programajánló 2011. szeptember. SzeptEmber Feszt. 22. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál. 20. Budavári Borfesztivál. Nemzeti Vágta. Szabó Ádám koncert. George Michael koncert. 19. Budapest Lakásvásár. Szeptemberben várható hazai mozi premierek.

A Sziget Fesztivál a fogyatékosággal élő fesztiválozók nyugodt szórakozásáért

2011-08-08 | 15:50:39

A Sziget Fesztivál a fogyatékosággal élő fesztiválozók nyugodt szórakozásáért

Braille-műsorfüzet, jelnyelvi tolmács, speciális autóbuszjárat és kerekesszék-műhely biztosítja a fogyatékosággal élő fesztiválozók nyugodt szórakozását augusztus 10. és 15. között a Sziget Fesztiválon. A rendkívül színes zenei kínálat mellett érdemes lesz időt szakítani a Civil Sziget programjaira, ahová az Ability Park is kitelepül. A Közelkép kérdéseire Vidó Andrea, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. projektvezetője válaszolt.

Sass Sylvia 60 ÉVES - önéletrajzi mű könyvbemutatókkal

2011-06-23 | 11:02:39

Sass Sylvia 60 ÉVES - önéletrajzi mű könyvbemutatókkal

Sass Sylvia, a hazai operaművészet egyik leghíresebb alakja, aki már huszonévesen világhírnévre tett szert, idén ünnepli 60. születésnapját. Ebből az alkalomból lát napvilágot a művésznő önéletrajzi ihletésű műve, Az angyalok bűvöletében.

« előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... következő »

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 18°C napos

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület