Betűméret növelése Betűméret csökkentése

2011-08-12 14:06:20

A csepeli gyilkossági ügy részletei

A csepeli gyilkossági ügy részletei

Egy nehezen megközelíthető tisztáson találta meg a rendőrség azoknak az embereknek a holttestét, akiket a kiszivárgott információk szerint élve ástak el. Nem messze a tisztástól egy összetákolt kunyhó áll, amely azonban pénteken üres volt. A környéken egy műhely dolgozói tudósítónknak azt mondták, hogy múlt hét végén rendőrök jelentek meg, letérdeltettek négy embert, és el is vitték őket. Az nem világos, hogy az akció összefüggésben van-e a mostani esettel.

Felgyújott szemétkupacok között, a legközelebbi lakott helytől sok kilométerre, egy elhagyatott, fás-bozótos terület közepén van az a kis, körülbelül nyolc méter széles tisztás, ahol a rendőrség csütörtökön délután megtalálta négy élve eltemetett ember holttestét. A helyszínelés péntek délelőttre befejeződött, az [origo] tudósítója szerint a nagy lyukat, ahonnan a holttestek előkerültek, már betemettette a rendőrség. A történtekről már csak munkagépek láthatóan friss nyoma árulkodik, a munkagépek a kis tisztás körül álló fák többségét is kidöntötték munka közben, a tisztásra vezető ösvény környékén mindenhol le van taposva a fű.

Az [origo] tudósítója szerint az úttól és a környék épületeitől is távol van a hely, és az autóforgalom zaja is alig hallatszik. A tisztásra a Csepel-szigetre bevezető Szabadkikötő útról letérve, egymást keresztező, kátyús földutakon döcögve tíz perc autózással lehet eljutni. A tetthely körülbelül száz méterre fekszik a csepeli Duna-ágtól, a folyó túloldaldalán építkeznek, onnan hallani az autókat.

Fiatal hajléktalanok élnek a szomszédban

A tetthelytől körülbelül ötven méterre azonban láthatóan élnek emberek - jelentette tudósítónk. A tisztásról egy szemetes ösvény egy tákolt kunyhóhoz vezet, ahol az ott talált holmik arra utalnak, hogy akár öt ember is élhet azon a helyen, de pénteken délben senkit nem találtak ott. A fabrikált ház mellett kutyaól áll, és gyerekek is lakhattak ott, mert játékautó, hinta és egy kis kád is van a kunyhó körül.

Gyerekek csak régebben laktak a háznál, most öt-hat felnőtt, harminc év körüli férfi lakja, a létszám mindig változik - mondta az [origo] tudósítójának egy hajléktalan. A férfi azt mondta, régebben maga is itt élt, de már négy-öt éve elköltözött innen, azóta csak hetente párszor látogat el ide, utoljára két napja járt a háznál.

Azt mondta, az elmúlt időszakban semmi furcsát nem vett észre, de mindig más irányból érkezett, nem járt azon a tisztáson, ahol a holttesteket megtalálták, a gyilkosságokról pedig állítása szerint munkatársunktól hallott először. A háznál lakókról annyit mondott, hogy napközben "dolgoznak", gyűjtögetnek, kéregetnek, próbálnak pénzt szerezni, úgyhogy csak ritkán vannak ott.

Gyakran járt a házhoz egy fiatal, a férfi jellemzése szerint punk lány, aki nem lakik ott, de van barátja a házban élő férfiak között. A férfi szerint a közterület-felügyelők is rendszeresen elmennek a tákolt házhoz, szerinte másfél-két hónapja járhattak ott utoljára.

A feldúlt tisztás közelében elhagyatott eperföld áll, de ott is évekkel ezelőtt szüreteltek utoljára - mesélte az [origo]-nak a föld közelében, az egyik földúton egy hajléktalan pár. A sziget északi részén fekvő, közel százhektáros területet 2005-ben adta el a csepeli önkormányzat egy spanyol tulajdonú beruházó cégnek, amely felhőkarcolókat szeretett volna építeni.

A hajléktalanok szerint a területen korábban több kőház is állt, ezeket lerombolták, a lakók pedig elköltöztek. Volt több hajléktalantelep is az eperföld környékén, főleg a hídhoz közelebb eső részeken, de az új tulajdonos felszámolta ezeket is. A spanyol cég építési tervei meghiúsultak, de a terület azóta is nagyrészt lakatlan, bár tudósítónknak többen is azt mondták, még mindig van néhány hajléktalantelep a környéken.

 

Fotó: Mudra László [origo]

A területet egy őr is vigyázta, de nincs elkerítve, bárki szabadon járhat - mutattak egy bódét a hajléktalanok. Tudósítónk szerint a helyet láthatóan szemétlerakónak használják, a tetthely közelében nagy kupacokban áll az építkezési hulladék, az elszórt ruhák, sörösdobozok, zsákok és autóalkatrészek. A tisztás környékén mindenhol frissen felgyújtott szemétkupacok állnak, a közelében van egy körülbelül hatvan négyzetméteres, elszenesedett bozótos is.

Négy embert vittek el a kommandósok

A Szabadkikötő útról letérve előbb egy kis műhelyekből álló telepre vezet az út, tudósítónk szerint a rossz állapotú, lerobbant műhelyek közeléből indulnak azok a földutak, amelyek a tetthelyhez vezetnek. A műhelyeknél pénteken délelőtt pár ember dolgozott, ők mindannyian azt mondták, csak a hírekből értesültek a történtekről.

Az egyik ott dolgozó férfi szerint a környéknek nincs rossz híre, de a múlt hét végén történt egy szokatlan dolog. Azt mesélte, csütörtökön vagy pénteken - a napra nem emlékezett pontosan - "kommandósok" jelentek meg a műhelyek közelében. A rendőrök egy kisbusszal és egy autóval érkeztek, majd mindenkit betereltek a műhelyekbe, és megkérték őket, hogy maradjanak bent. A férfi szerint az egyik műhely kerítésénél a rendőrök négy embert, három férfit és egy nőt térdeltettek le, majd őket el is vitték. A munkás szerint az akció körülbelül húsz percig tartott, a rendőrök nem mondtak róla semmit, ők pedig nem kérdezték, mi történt, mert egyértelműnek tűnt a helyzet.

 

Fotó: Mudra László [origo]

Több más, a telepen dolgozó ember is megerősítette, hogy volt ilyen akció, de többen azt mondták, a rendőrök nagyon gyorsan bezavarták őket a műhelybe, úgyhogy nem sokat tudnak arról, mi történt. Az akció, elmondásuk szerint körülbelül egy órán át tartott.

A négy elfogott embert senki nem ismerte, az egyik ott dolgozó férfi szerint a Szabadkikötő útról szaladtak be a műhelyekhez, ezért ott kapták el őket. Egyelőre nem világos, hogy van-e kapcsolat a múlt heti rendőrségi akció és a gyilkosságok között, az NNI szóvivője az [origo] ezzel kapcsolatos kérdésére csak annyit mondott, hogy a már kiadott közleményükön túl egyelőre semmilyen információt nem tudnak adni a gyilkossággal kapcsolatban.

A rendőrség egyelőre sem a gyilkosságok, sem a nyomozás részleteiről nem árul el részleteket, csak annyit erősítettek meg, hogy négy holttestet találtak csütörtökön délután az elhagyatott területen.

A sajtóban megjelent hírek szerint a rendőrség azt gyanítja, hogy a gyilkosságokat egy szerb uzsorás követte el, aki figyelmeztetésnek szánhatta az élve eltemetést. A Híradó szerint elfogták az elkövetőt, miután egy ember ki tudott szabadulni, és értesítette a rendőrséget. Ezt az információt Bartha László, a Nemzeti Nyomozati Iroda sajtószóvivője az [origo]-nak nem kívánta megerősíteni.

Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója állítása szerint telefonon beszélt azzal az erdélyi származású fiatalemberrel, akinek sikerült kiásnia magát, miután mellkasig beásták a földbe. A fiatalember azt állítja, a múlt héten, kiszabadulása után értesítette a rendőrséget, akik 24 órán belül elfogták az elkövetőket. A férfi szerint a gyilkosságokat egy szerb uzsorás követte el, akinek egy, az erdőben élő magyar házaspár segített a gyilkosságokban. (A kiszabadult férfi történetéről ebben a cikkünkben olvashat bővebben[1].)

A harminc év körüli fiatalember családjával jelenleg a Baptista Szeretetszolgálat egyik védett házában van - mondta az [origo]-nak Lukács Csaba. A férfi megmenekülése után a Facebookon írta le először, hogy mi történt vele, a Baptista Szeretetszolgálat és Lukács így vette fel vele a kapcsolatot. A férfi Facebook-fiókját azóta a rendőrség letiltotta Lukács szerint.

A Népszabadság is úgy tudja, hogy a brutális bűntény hátterében egy szerb uzsorás-zsaroló áll, aki védelmi pénzt követelt vállalkozóktól. Ha nem fizettek, először csak megfenyegette őket, majd Csepelre vitte, és nyakig beásta őket a földbe, hogy "gondolkodjanak" a fizetésen. A Blikk szerint a szerb férfi évek óta uzsorakölcsönök adásából élt, és nem volt akkora összeg, amit nem tudott volna kölcsönként felhajtani.

 

[1]

Origo, 2011.08.12.

Menekülés közben többekkel is találkozott az a férfi, akit mellkasig eltemettek a csepeli erdőben. A férfi többektől is elkérte a mobiltelefonjukat a rendőrség hívására, ám senki nem adta oda, úgy megijedtek a véres, sáros embertől. A férfi végül hazajutott csepeli lakásába, onnan értesítette a rendőrséget. A rendőrség több elásott holttestet talált csütörtökön Csepelen.

Három elásott holttestet és három emberi koponyát talált a rendőrség csütörtökön a csepeli erdőben - írja Blikk. A lap szerint a koponyák közvetlenül a földfelszín alól kerültek elő, ezek az áldozatok több hónapja veszthették életüket. A Magyar Nemzet újságírója úgy tudja, hogy a gyilkosságokat egy szerb állampolgárságú férfi követte el egy, a Csepel-szigeti erdőben élő magyar házaspárral. Lukács Csabának, a lap munkatársának sikerült telefonon beszélnie egy erdélyi származású fiatalemberrel, akinek sikerült kiásnia magát, és aki a múlt héten értesítette a rendőrséget. Az áldozat nem akarja felfedni kilétét a nyilvánosság előtt.

Az újságíró szerint a szerb állampolgárságú férfi korábban az erdélyi származású fiatalember családjának az ismerőse volt. A szerb férfi többször kért tőlük pénzt kölcsön, amit részben meg is adott, hogy így a bizalmukba férkőzzön. A múlt héten, a fiatalember fizetése napján a szerb férfi sörözni hívta a csepeli erdőbe a barátaihoz, egy erdőben élő hajléktalan házaspárhoz. Sörözés közben azonban a fiatalembert hátulról lefogták, és fojtogatni kezdték.

Elvették bankkártyáját, és arra kényszerítették, hogy árulja el a kártya PIN-kódját. A fiatalember megadta a számot, ám nem bíztak meg benne, ezért nyakig betemették egy előre kiásott gödörbe. Korábban a kérdésére azt mondták, hogy a gödör árnyékszék építéséhez kell. A férfit guggoló helyzetben, hátrakötött kézzel ásták el, mert ebben a pozícióban a legnehezebb kijutni a gödörből. Az áldozatnak valahogy mégis sikerült magát kiásnia, és elmenekülnie. Előbb azonban még az őrzésére hátrahagyott kutyával is meg kellett küzdenie.

A rendőröknek 24 órán belül sikerült elfogniuk az elkövetőket. Azért nem adtak korábban hírt az esetről, mert a szerb férfi csak most tett beismerő vallomást, amiből kiderült az is, hogy már több áldozatot öltek meg hasonló módszerrel.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

 

Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20110812-nem-hallhatta-senki-az-elve-elasott-emberek-kialtasat-riport.html

http://www.origo.hu/itthon/20110812-ket-buntarsa-volt-az-embereket-elaso-szerb-uzsorasnak.html

« Vissza

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Regisztráció

0 hozzászólás.

Hozzászólások

Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!

Budapesti hírkereső

Web BpStart

Budapest 16°C napos

Magyarország nyitólapja

Hirdetések Budapest

ÖsszeEsküvők hírek, szereplők, videók

Cégkereső és Cégkatalógus

X-faktor

Budapest I. kerület II. kerület III. kerület IV. kerület V. kerület VI. kerület VII. kerület VIII. kerület IX. kerület X. kerület XI. kerület XII. kerület XIII. kerület XIV. kerület XV. kerület XVI. kerület XVII. kerület XVIII. kerület XIX. kerület XX. kerület XXI. kerület XXII. kerület XXIII. kerület