2010-10-05 09:52:31

A 2010. évi önkormányzati választásokat követően a Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) nagy eredménynek tekinti, hogy – együttműködésben a Fővárosi Önkormányzattal, azon belül is a Városarculati Tanácsnoki Irodával – sikerült felszámolni a politikai vadplakátolás gyakorlatát Budapesten. Köszönettel tartozunk valamennyi pártnak, jelölő szervezetnek, jelöltnek és kerületi önkormányzatnak, amelyek segítő partnereink voltak ebben a munkában.
A 2010. évi önkormányzati választásokat követően a Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) nagy eredménynek tekinti, hogy – együttműködésben a Fővárosi Önkormányzattal, azon belül is a Városarculati Tanácsnoki Irodával – sikerült felszámolni a politikai vadplakátolás gyakorlatát Budapesten. Köszönettel tartozunk valamennyi pártnak, jelölő szervezetnek, jelöltnek és kerületi önkormányzatnak, amelyek segítő partnereink voltak ebben a munkában, s hozzájárultak ahhoz, hogy a város közterületi felületeiről ne kelljen a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan jelentős adófizetői pénz fölhasználásával eltávolítani a voksolást követő időszakban rendszerint kint hagyott propagandaanyagokat.
Mindazonáltal előfordult egyes kerületekben (VII., VIII., XIV., X., XVI. kerület), hogy a legális felületek megléte és a szisztematikus eltávolítás ellenére jelentős volt a politikai plakátok illegális kihelyezése. Az illegális plakátok folyamatos eltávolítását Budapest Főváros Önkormányzata nevében a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. végeztette el, a megfelelő jogszabályi keretek figyelembevételével és betartásával. A választási eljárásról szóló törvény 42.§ (4) bekezdése és az ehhez kapcsolódó Fővárosi Rendelet értelmében ugyanis az illegálisan kihelyezett politikai hirdetések eltávolításra kerültek, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező épületekről, létesítményekről, jelzőtáblákról, oszlopokról is.
A választási törvény vonatkozó bekezdése értelmében az önkormányzatok törvényi felhatalmazást kaptak arra, hogy rendeletben műemlékvédelmi és egyéb okból a közterület meghatározott részén megtilthassák választási plakát elhelyezését. Az 5/1998. (II. 27.) Főv. Kgy. rendelet tilalma alá nem tartozó közterületeken kívüli közterületek esetében továbbra is érvényesek a közterület-használati szabályok, amiket be kell tartani. Ennél is fontosabb, hogy a közterületen lévő oszlopok, villanyoszlopok, elektromos dobozok, eső ejtőcsatornák, buszmegállók mind magántulajdonban vannak, márpedig az ezekre történő plakát kihelyezéshez a tulajdonos hozzájárulása is szükséges.
A tulajdonjog védelmét pedig még a választási eljárásról szóló törvény sem írhatja felül, és egyébként nem is írja felül. A tulajdonjogot tehát még egy országgyűlési képviselőnek is tiszteletbe kell tartania. Következéskép, ha nincs tulajdonosi hozzájárulás a plakát kiragasztáshoz, akkor a kiragasztás sérti a tulajdonjogot.
A SzeBu véleménye szerint a politikai plakátolás jelenlegi helyzete előrelépést jelent az elmúlt évek, az elmúlt évtizedek gyakorlatához képest, hiszen mindeddig a pártok végigragasztották Budapestet, most azonban az általuk javasolt helyszínekre kirakott 1700 db fővárosi és hasonló mértékű kerületi alkalmi plakáthely megakadályozta mindezt. A SzeBu támogatja azt az elképzelést – amely már a nyugati demokráciákban bevett és működő módszer –, hogy az alkalmi plakáthely-rendszert a pártok működtessék és a pártok finanszírozzák, fenntartásuk ne közpénzből történjék.
www.szeretebudapestet.hu
Kiadó: Szeretem Budapestet Mozgalom Egyesület
(Országos Sajtószolgálat)
MTI 2010. október 4., hétfő 16:22
hirdetés

iWiW megosztás

0 hozzászólás.
Hozzászólások
Ehhez a hírhez még nem írt senki hozzászólást!